Tóth András, Veres Laura és Juhász Jácint
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ahogy azt Tóth András vezetőedző elmondta, a június végén rendezett LXIII. Serdülő Országos Bajnokság volt az utolsó válogató pontja a Bakuba utazó EYOF keretnek.
– Az elsődleges cél az volt és azon dolgoztunk, hogy Laura oszlopos tagja lehessen a váltónak, hiszen tudtuk, hogy a szövetség a váltókat is nevezi a bakui játékokra.
Laura kiváló formában versenyezte végig a négynapos kihívást, hiszen öt versenyszámból négyben is érmes helyen végzett. A gyulai úszó a 100 méteres gyorsúszásban a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, emellett három ezüstérmet is szerzett. Az ötödik számban ugyan csak a B döntőbe verekedte be magát a fürdővárosi versenyző, ám időeredményével az A döntőben is a második helyen ért volna célba.
– Ezt követte egy elnökségi ülés, amelyen eldőlt, hogy ki milyen számban indulhat z EYOF küzdelmeiben. Laurát az országos bajnokságon elért eredménye miatta 100 méteres gyorsúszásra javasolták, de tagja lett a 100 méteres női gyorsváltónak, a 100 méteres mix gyorsváltónak és a 100 méteres női vegyesváltónak is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A bejelentés után a klub folytatta a versenyző felkészítését a nemzetközi játékokra, Juhász Jácint, a klub szárazföldi edzője heti négy erőnléti és speciális tréninget vezetett a fiatal úszó számára, amelyek törzs és összetett gyakorlatokat tartalmaztak.
– Laura kiváló mentalitással vitte véghez a felkészülést, nagy akaraterővel és kitartással végezte a gyakorlatokat. Az edzőtermünk ebben a Gyulai Várfürdőnek és a Gyulai Úszókért Alapítványnak köszönhetően az évben több új eszközzel gazdagodott, amely hatékonyan segítette Laura felkészítését.
A kitartó felkészülés pedig meg is hozta a kívánt eredményt, hiszen Veres Laura egyéniben pontszerző helyen csapott a célba, váltóban pedig a dobogó harmadik fokára állhatott.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A keddi játéknapon a Mészáros Dániel, Tschaikov Valentin Georgiev, Nyirádi Réka és Veres Laura alkotta 4x100 m mix gyorsváltó a hatodik helyen végzett, az Ugrai Panna, Hetyei Nóra, Nyirádi Réka, Veres Laura összeállítású 4×100 m-es vegyesváltó a hetedik helyen ért célba, míg a Nyirádi Réka, Kontér Lora, Szimcsák Mira, Veres Laura alkotta gyorsváltó magabiztos úszással – 3:48.67-os időeredménnyel – húzta be a bronzérmes helyet. A váltó 3:48.67-os időeredménye egyben új országos csúcsot is jelent. Az EYOF-on bronzérmet repesztő négyes a Győrben megúszott 3'49"65 időeredményt adta át a múltnak.
– Laura a negyedik-ötödik helyen vette át a váltást, majd egy fantasztikus időt úszva hozta fel a négyest a dobogó harmadik fokára. Nagyon örültünk neki, hogy ilyen jól sikerült a verseny és nagyon bizakodva nézünk a jövő elé.
Ahogy azt Tóth András elmondta, a fiatal úszó három hetes pihenőt kap, majd megkezdik a felkészülést felnőtt rövid pályás magyar bajnokságra és a cikluszáró versenyre. A klub tervei azonban ennél is nagyobb célokat tűzött ki maga elé, hiszen a jövő esztendőben Ifjúsági Európa-bajnokságot rendeznek, ahol Laura is felveheti a versenyt az idősebb korosztállyal.
























































