Ahogy azt Molnár Zoltánnétól megtudtuk, a fürdővárosiak az U7-es, az U9-es és az U11-es Bozsik-programos korosztályokban hat éve szerepelnek, mellettük az U14-es, az U16-os és az U19-es csapatok versenyeznek nagypályán. Az U17-es korosztály futsalban fog versenyezni a legjobbak között.
Klub több mint hetven fő igazolt játékossal dolgozik, a keret pedig tele van fiatal tehetségekkel. Az utánpótlás csapatok edzéseit a két rutinos amazon, Fülöp Diána és Molnár Ágnes végzi. Mindketten oszlopos tagjai a felnőtt együttesnek is.
– Az U19-es csapat három éve birtokolja a bajnoki címet korosztályában, idén is jó eséllyel pályáznak a dobogós helyezések valamelyikére. A bajnokság szabályzata szerint három fő túlkoros nevezhető minden mérkőzésre, így kiegyenlített bajnokságra számíthatunk. A keretben csak kisebb változások történtek, a tavalyi év bajnokcsapatának magja együtt maradt, csupán Grósz Bianka távozott Felcsútra.
Érkező oldalon három játékost találunk, Mátyás Tímea Székelyudvarhelyről, Lovas Laura Békéscsabáról, Borsodi Kitti pedig Hódmezővásárhelyről teszi át székhelyét a fürdővárosba. A fiatalok közül több 14 éves tehetséges csatlakozik a kerethez, Hack Fanni, Mezei Virág, Kósa Noémi és Szappanos Katalin öltheti magára a felnőttcsapat szerelését.
A Gyulai Amazonok beszámolójából az is kiderül, hogy az U17-es I. osztályú futsalbajnokságban a korosztály 2003-2006-os, de a gyulai együttes valószínűleg bő két évvel fog fiatalabbakat versenyeztetni ebben a megmérettetésben. A 2005-ös lányok számára nagy falat ígérkezik, elvárás a középmezőny valamely helyezésének megszerzése a tavalyi bronzérem után.
Az U16-os és U14-es lányok is egyaránt az I. osztályú félpályás rendszerben versenyeznek a 2019/2020-as évben. A két csapat magja idén már az U14-es bajnokságban szépen helytállt, megszerezve a 6. helyet a tabellán, viszont idén a nagyobb korosztályban is megmérettetik magukat.
– A tehetséges fiatalok előtt nehéz feladat áll, hiszen kőkemény ellenfelek várnak rájuk majd (Bp. Honvéd, Nyíregyháza, Szolnoki MÁV, Szeged). A régiós válogatottba bekerült Kósa Noémi kapus, valamint Hack Fanni mezőnyjátékos mellett a lányok többsége két-három bajnokságban is szóhoz fog majd jutni, így mérkőzésből nem lesz hiány idén sem – zárta beszámolóját Molnár Zoltánné.