Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Utánajártunk, hogyan került az a hatalmas májas a város közepére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2019. július 19. 15:00
Utánajártunk, hogyan került az a hatalmas májas a város közepére
A turisták között egyre népszerűbbek a Gyulahús Kft. városban elhelyezett fotópontjai
Tavaly még csak egy hatalmas ágy várta a Gyulán fényképezkedő turistákat és a helyieket a Gyulahús Kft. jóvoltából, most pedig több új fotópontot is kihelyeztek: az egyiknek az egyik oldalán a gyulai májas, másik oldalán pedig a pokol szalámi látható. A részletekről Gila Évát, a Gyulahús Kft. marketingmenedzserét kérdeztük.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A szakember elmondta: igyekeznek a gyulai értékeket minél több felületen megjeleníteni a fürdővárosban, főképp olyanokat, amelyeknek köszönhetően a hozzánk látogatók kisebb élményekkel gazdagodhatnak. 
 
– A városba érkező turisták egyre inkább keresik a gyulai kolbásszal kapcsolatos információkat, ezt tapasztaljuk a Béke sugárúti üzletünkben is. Ennek nyomán jött az újabb fotópontok kihelyezésének ötlete – ismertette Gila Éva.
 
– A márkaboltban is van több eseményünk, például a kolbászkóstolás, ahová kolbásztaxival érkeznek a vendégek, és több olyan helyszín van a városban, ahol gyulai emlékeket tudnak beszerezni a hozzánk látogató turisták. A tavalyi fotópontunkat továbbgondolva készült el idén a gyulai májasnak és a gyulai pokolszaláminak egy kinagyított, háromdimenziós fotópontja, amely a tapasztalataink szerint szintén népszerű megállóhely lett a turisták körében – mondta el a szakember.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gila Éva hozzátette, az IQ könyvesbolttal együttműködve olyan különleges ajándéktárgyakat is készíttettek, mint például a helyi kolbász aromájával illatosított képeslap és illatpárna.
 
A szakember azt mondja, hogy mindezzel az a fő céljuk, hogy a Gyulára látogatók a legismertebb turisztikai attrakciók mellett még több apró gyulai élménnyel gazdagodjanak, és jobban megismerjék a helyi termékeket.
GYULAI HÍRLAP • 2019. július 18. 16:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)