Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 8 súlyos és 43 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. július 18. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 8 súlyos és 43 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén július 17-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 53 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 8 súlyos és 43 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 175 személyt fogott el, közülük 42 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 99 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 245 személyt állítottak elő, köztük 130 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 76 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 20 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)