Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megünnepelték a bíróságok napját a Gyulai Törvényszéken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. július 12. 14:00
Megünnepelték a bíróságok napját a Gyulai Törvényszéken
Hét dolgozónak nyújtottak át elismerést

Megünnepelték a bíróságok napját július 11-én a Gyulai Törvényszéken. Az eseményen heten vettek át elismerést a bírósági szervezet érdekében végzett kiemelkedő és értékes szakmai tevékenységükért – olvasható a törvényszék közleményében.

a gyulai törvényszéken is megünnepelték a bíróságok napját

Fotó: Gyulai Törvényszék

Mint írták, az idei évben megrendezett ünnepség jelentőségét emelte, hogy éppen 150 évvel ezelőtt, július 15-én hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket. Ez a jogszabály a magyar igazságszolgáltatás egyik meghatározó állomása volt, ugyanis szétválasztotta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást.

A rendezvényt Bagdi Árpád, a Gyulai Törvényszék elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte: a Gyulai Törvényszék legfontosabb küldetése, hogy biztosítsa Békés megye lakossága számára a pártatlan, szakszerű és időszerű igazságszolgáltatást. 

Az elnök köszönetét fejezte ki a bírósági dolgozók felé színvonalas munkájukért és a kiemelkedő eredményekért, valamint a társszervek képviselői felé az igazságszolgáltatási munka terén nyújtott szakmai együttműködésért.

Rámutatott arra is, hogy ez utóbbi fontossága még inkább a középpontba kerül olyan időkben, amikor az eljárási törvények mindkét ügyszakban párhuzamosan mennek át komoly változásokon.

Az eseményen heten vettek át elismerést a bírósági szervezet érdekében végzett kiemelkedő és értékes szakmai tevékenységükért.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)