Gyulai Hírlap - Karády zárkája

A 16 szereplős Psychével ellentétben a monodráma egyszereplős. Így a nézőnek van lehetősége befogadni, megélni, megfigyelni, átszűrni minden egyes kis apró részletet. Dédnagymamám Karádyval egy évben született (1910), nagymamámat hozzá hasonlították kinézetben, sokat mesélt róla, dalai (Ez lett a veszted; Mindig az a perc; Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én; Valahol Oroszországban stb.) gyermekkoromban beivódtak tudatomba, illendő volt megtekintenem azt a szenvedéstörténetet is, amelyet Darvasi László, József Attila-díjas drámaíró lírai betétekkel tűzdelt szövege elevenített meg. Darvasit már megérintette a színésznők sorsa, világa korábban is: Az utolsó tíz év – Bajor Gizi (2011).

Karády Katalin (eredetileg Kanczler Katalin Mária; 1910-1990) az 1940-es évek elejére a kőbányai, hetedik gyermekként születő, ugyan svájci nevelést kapott, de rendszeresen szíjjal vert, szegény proletárlányból – Egyed Zoltán újságírónak „hála” - egy titokzatos, ünnepelt, rajongott, hajviseletben lekövetett, az áhított díva szerepbe tökéletesen belelendülő színésznő lett, különösen a Halálos tavasz (1939) filmszínházi sikere után. Noha élő, színházi szerepeiért nem kapott fényes kritikákat, de mégis megosztó volt, búgó hangja, veleszületett képessége a titokzatosságra folyamatosan ébren tartotta a magát műveltnek tartó vagy éppen a valóban értelmiségi elitnek mondható budapestiek érdeklődését. Mindenki vágyott rá, hogy megtudja, „hogyan kell titokzatosnak lenni, / hogyan kell izgatónak lenni, / rejtélyesnek, bestiának, jégkirálynőnek, szivárványnak”. Karády magánéletét titkok és pletykák övezték, egyesek férfifalónak, mások leszbikusnak tartották.

Szerelmeiről legendák keringtek, államférfiak befolyásolásával vádolták. Tény, hogy játszott kémfilmben (Machita, 1943), zsidókat bújtatott a csendőrök, németek, nyilasok elől, ékszereket és aranyat adva a Duna-parton egy egész gyerekcsapatot mentett meg a kivégzéstől. A gyerekeket (köztük Gömöri Jánost) a lakására vitte, és a háború végéig gondozta őket. A Knesszet 1953-as törvénye alapján a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a vészkorszak alatt tanúsított hősies, humanitárius tetteiért 2004 decemberében posztumusz a Világ Igaza kitüntetést adományozta Karády Katalinnak!

Több feltételezett szerető és szerelem közül a végzetes kapcsolat Ujszászy István vezérőrnagyhoz kötötte, aki a Horthy-korszak kémelhárításának vezetője volt. Ő el is jegyezte, a Művész út 6. szám alatt villát vásárolt neki. (Érdekes politikai hozadéka a sorsnak, hogy az épület a ’90-es években Antall József, majd Horn Gyula miniszterelnök lakóhelye is volt.) A német bevonulást követően Karádyt fokozatosan ellehetetlenítették, dalait letiltották a Magyar Rádióból, Machita című filmjét levették a műsorról, a Gazdátlan asszony című filmjének forgatása leállt. Végül Kiss Ferenc, a színészkirály jelentette fel. Később Kiss ellen válaszként maga Karády is terhelő vallomást tett. A beszámolók szerint felé fordulva szenvedélyesen kiáltott rá: „Maga volt a színészek Hitlere!” A jelenetről még egy Ludas Matyi-karikatúra is készült.

Tény, hogy 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával (angol rádiókapcsolat, zsidóbújtatás) letartóztatták, majd a Zrínyi utcai főkapitányságon napokig éheztetve magánzárkába hagyták senyvedni. Később a Gestapo 525-ös számú cellájában három hónapig tartották fogva, megkínozták, kis híján agyonverték, kiütötték a fogait, ajkai felrepedtek, bordáit szétzúzták, körmei beszakadtak, a mindennapos (kis)katonai „erőszaknak” mély lelki nyomait viselte el – embertelen tettek ezek! Noha a fogságból Ujszászy barátai kiszabadították, lakását kifosztva találta, fizikailag és lelkileg egyaránt rendkívül megviselték ezek a hónapok. A vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta csak életben. Túlélését segítette, hogy az élet legmélyebb bugyrát is egy szerepnek fogta fel, amely „olyan produkció, / sztárprodukció, / világpremier, / egyedi és megismételhetetlen produkció, / melyet senki sem láthat a két szemével”.

Ezt a produkciót segítettek színre vinni Márton Erika díszlettervező és Horváth Zoltán zongorista. A lelógó mikrofonfejek börtönképzete közzé szorított színésznő Kálváriája hihetetlen szuggesztióval ütött. A címszerepet kapó Bartha Boróka (aki olykor valóban a híres Inkey Tibor-portréfotóhoz hasonlított) élete szerepét alakította a szívbemarkolóan fájdalmas zárkadrámában, hogy a szív, a lélek, az elme visszataláljon „az igazsághoz, / a normális, nappali fényhez, / a szabad levegőhöz, / a szélhez”. Az ambivalens érzések, a kitörni vágyás igénye, egyben a fizikális korlátoltság érzékeltetése, a kapcsolódó dalok olykor simogatóan altban, olykor szinte kiabálóan, de tisztán énekelt sorai megrendítettek, emellett tökéletesen elhitették velem, hogy Karády Katalin mégiscsak nagy művésze volt a XX. századnak.

Sajnos, mint oly sokakat, ellehetetlenítette a kor borgőzös hatalmaskodóinak szellemi nihilizmusa, amely tragédiát felfoghatatlannak tartok, éppen azért, mert a kortárs értelmiségi elit teljes tehetetlenséggel szemlélte a történelem azon fordulatát, amely során egy ország kulturálisan és erkölcsében elementárisan felmorzsolódott, mint egy „hamvadó cigarettavég”!