Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tortával, bohóccal, színes programokkal várta a koraszülött gyerekeket a második gyulai Kora Picnik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2019. június 29. 14:00
Tortával, bohóccal, színes programokkal várta a koraszülött gyerekeket a második gyulai Kora Picnik
A családi napot a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a Korábban Érkeztem Alapítvány szervezte

Második alkalommal tartotta meg Kora Picnik – Koraszülött (Mentő) családi nap elnevezésű rendezvényét a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a Korábban Érkeztem Alapítvány csapata június 29-én. A gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kertjében megtartott programra a koraszülött gyermekeket nevelő családokat hívták meg az egész megyéből.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Békés megyében összesen 29 mentor lett kiképezve az elmúlt másfél évben. Mentorhálózatunk kialakításának jelentősége abban áll, hogy a koraszülésben érintett családok tapasztalati tudásukkal segíthessenek azoknak, akik ezt követően szembesülnek a koraszüléssel – mondta el kérdésünkre Krisztován Anikó, a szervezők egyike.

A program köszöntőkkel indult, elsőként Alt Norbert alpolgármester szólt a megjelentekhez. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a helyi Koramentorház dolgozói példaértékű szolgáltatásokat nyújtanak a koraszülött gyermekeket nevelő családoknak. Az intézmény képviselőit biztosította arról, hogy az önkormányzat mindig örömmel lesz partnere hasznos tevékenységüknek. Az alpolgármester méltatta a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány munkáját is, akiknek köszönhetően idén tavasszal a koraszülöttmentő-autó munkába állhatott. 
 
– A jelenlévő segítők mellett a város önkormányzata is igyekszik mindent megtenni a családok érdekében. A közeljövőben még tovább bővülhet a szociális segítő szolgáltatások köre gyermekek és felnőttek számára. A jövőben is azon leszünk, hogy az elkövetkezendő években is minél több színes és tartalmas szolgáltatást nyújtsunk Gyula város közössége számára. A cél egy gyermekprogramokkal teli, gyermekmegőrzést és családi programokat nyújtó, gyermekekre fókuszáló családi- és gyermekparadicsom kialakítása a Béke sugárúti Civil házban – ismertette az alpolgármester, hozzátéve, hogy ha arra lehetőséget kap a jelenlegi városvezetés, akkor ez már a következő ciklus egyik megvalósítandó célja lesz.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Harmadikként Abdulrahman Abdulrab Mohamed köszöntötte az érdeklődőket, aki üdvözlő gondolataiban visszaemlékezett arra, hogy a koraszülöttmentő-autó munkába állása után több alkalommal is riasztották a helyi segítőket, akik többek között Orosházán, Békéscsabán, Szegeden és Kecskeméten segítettek egy-egy korábban érkezett gyermeken.
 
Kövesdi József főorvos is köszöntötte a megjelenteket aki arra tért ki, hogy az esemény is jelzi, hogy a helyi gyermekosztály jól dolgozik, akiknek munkáját szintén nagyban segíti a tavaly megvásárolt mentőautó. 
 
Végül Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója mondta el köszöntőbeszédét.
 
– Ez a nap a koraszülöttekről és az ő családjaikról szól, de nemcsak róluk, hanem arról a nehéz munkáról is, amelyet a helyi egészségügyi személyzet minden nap végez. Gyula városa megmutatja nekünk, hogy itt tud valami jól működni: működik a város, jól működik a kórház, van helye a civileknek. Mindezzel példát mutat és üzenetet küld arról, hogy mindenkinek van helye ebben a városban – fogalmazott az alapítvány elnöke, aki a folytatásban új mentoraikat is köszöntötte.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szervezők egész nap programokkal várták a látogatókat, akik kipróbálhatták az Izgő-mozgó tornát, ahol konduktori vezetéssel mutatták be a gyulai Koramentorházban is elérhető óvodás tornát. A gyerekeket arcfestés és Andor bohóc várta, és a korábban megyei összefogással megvásárolt koraszülöttmentő-autót is megnézhették az érdeklődők.
 
A délelőtt műsorokkal telt: az Esély Pedagógiai Központból Földvári Imre, majd az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház lépett fel, akiket Pepe manó gyerekeknek szóló interaktív előadása követett. A program végén ebben az évben is születésnapi tortával készültek a szervezők.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM