Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új edző veszi kézbe a gyulai felnőttcsapatot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2019. június 06. 15:00
Új edző veszi kézbe a gyulai felnőttcsapatot
Berényi Tibor irányítja tovább a Gyulai FC-Termál együttesét

A Gyulai FC-Termál csapata a Megye I.-es labdarúgó-bajnokság hetedik helyén fejezte be a 2018/2019-es bajnoki szezont. A Bíró Róbert irányította együttes hullámzó teljesítménnyel teljesítette az alapszakaszt, hogy azután az alsóházi küzdelmek első helyén fejezze be a kiírást. A fürdővárosi klub azonban az új idényre már más vezetőedzővel képzeli el a jövőt, így Berényi Tibor veszi át a karmesteri pálcát.

A GYULAI KLUBNÁL IS beindult a nyári játékoskeringő 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogy azt Dobi Róbert klubelnöktől megtudtuk, sok fiatal játékos érkezett és érkezik az egyesülethez, az új csapathoz pedig a vezetőség egy más típusú vezetőedzőt képzelt el.

–  A vezetőség nevében is köszönöm Bíró Róbert munkáját, aki egy nagyon nehéz időszakban vette át a csapat irányítását és igyekezett a lehető legtöbbet kihozni az együttesből. Mint azt Dobi Róbert elmondta, Berényi Tibort találtak a legalkalmasabbnak arra, hogy leüljön a gyulai kispadra, hiszen pedagógusként sokkal közelebb áll a tinédzser korú vagy az abból éppen kilépő játékosokhoz.

Berényi Tibor egy alaposan átalakuló együttest vehet majd szárnyai alá, hiszen nyolc játékos távozik a keretből. Sáss Ádám, Nagy Ede és Sándor Bence más városban folytatja iskolai tanulmányát, Bíró Tamás az utánpótlás-nevelésben vállal feladatokat, Franciskovic Denis más egyesületnél képzeli el jövőjét, míg Bogár Imre, Okos István, Kovács István és Kádár László játékára nem számít a klub vezetése.

Az érkezők névsora még csak pár nevet tartalmaz, de az már biztos, hogy az U19-es gárda négy alapembere lehetőséget kap majd a felnőttek között, így Megyesi Szabolcs, Kurta Barnabás János, Bíró Levente és Barthalos Dávid is Berényi Tibor kezei alatt dolgozik tovább.

Ahogy azt Dobi Róbert aláhúzta, a klub igyekszik saját nevelésű, illetve gyulai kötődésű labdarúgókkal feltölteni a csapatot, így több rutinos játékossal is felvették már a kapcsolatot.

– Az érkező labdarúgókkal elkezdődött a leigazolási folyamat, amely egy-két héten belül lezárulhat. A vezetőség elsődleges célja az, hogy egy saját nevelésű és gyulai kötődéssel rendelkező labdarúgókra építő, masszívabb együttest láthasson a közönség – üzent a szurkolóknak a klubvezető.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)