A program hétfőn egészségnappal indult, amelyen délelőtt 10 órától az egészséges életmódról és a helyes táplálkozásról tudhattak meg többet a gyerekek. A folytatásban a sport és a mozgás is terítékre került, majd délben az újraélesztést gyakorolhatták az iskolába járó fiatalok.
A helyszínen Repiskyné Radics Anna igazgatóhelyettes lapunknak elmondta: első alkalommal rendezik meg az eseményt az iskolában.
– Minden diák a korosztályának megfelelő előadásokat hallgathat a rendezvényen, amelyet diákönkormányzatunk szervezett meg. A diákok közelebb kerülnek az egészséges életmódhoz, rengeteg új szakmát is megismernek az előadásokon, és a mindennapi élet egészségügyhöz kapcsolódó helyzeteit is megtapasztalhatják a vérnyomásméréstől a terhesség nehézségeiig – mondta.
Kedden csapatversenyekkel folytatódik a tematikus hét, majd szerdán tartják meg a román kultúra és gasztronómia napját ahol hagyományos román ételeket kóstolhatnak meg a diákok.
A csorbaleves, a mititei és a bográcsban készült pörkölt elfogyasztása után táncházzal és tábortűzzel zárják a napot a meghívottak.