Mintegy 80 millió forintból végeznek fűtéskorszerűsítést a Miniszterelnökség támogatásából a gyulai Nicolae Bălcescu román gimnázium és általános iskolában – közölte Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki a napokban a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának (MROÖ) meghívására tett látogatást a helyi román közösségnél.
Az államtitkár az iskolában tartott bejáráson elmondta: a tavaly az MROÖ által igényelt támogatáson felül idén további 16 millió forintot biztosítanak a tanintézménynek, ebből 10 millió forintot a színházterem hangrendszerének felújítására, 3-3 milliót pedig energetikai korszerűsítésre és udvari játékok beszerzésére fordítanak. Ezenfelül a Románvárosi Óvoda 10 millió forint támogatást kap, amelyből a tetőteret bővítik és építik majd be.
Soltész Miklós azt kívánta: nemes, becsületes versengés jellemezze a június 9-i nemzetiségi választás előtti időszakot.
Kozma György, az MROÖ elnöke kiemelte: az elmúlt években sikerült több lépésben felújítaniuk a gyulai román iskolát és más települések nemzetiségi közoktatási intézményeinek épületeit kormányzati támogatásból.
Lapunknak ismertette: a fürdővárosi tanintézmény 80 millió forintos beruházása, amelynek keretében lecserélik a régi kazánokat, május végére fejeződik be.
Arról is beszámolt, hogy a helyi iskola Generációk Kézfogása Alapítványa 7,5 millió forintból hozna létre játszóteret az intézmény udvarán. A fejlesztésre, a kormányzat 3 millió forintos támogatásán túl, az iskola 2,5 millió forintot, a gyulai önkormányzat 1 millió forintot biztosított, a fennmaradó összeget pedig az alapítvány gyűjtötte össze.
Görgényi Ernő, Gyula polgármestere hangsúlyozta: a fürdővárosban régóta élnek együtt békességben különböző nemzetiségű és vallási felekezetű emberek. Ennek záloga az egymás iránti tisztelet és egymás kultúrájának a megismerése – tette hozzá.
Aláhúzta: az elmúlt öt évben korábban soha nem látott mértékben érkezett a helyi román és német nemzetiség, valamint az egyházak céljaira pénzügyi támogatás.