A közleményből kiderül: a folyamatban lévő büntetését a Szegedi Fegyház és Börtönben töltő, többszörösen büntetett előéletű férfit 2017-ben egy hétre a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben helyezték el, mivel idézést kapott a Gyulai Járásbíróságra. A férfi arról tett bejelentést, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben bántalmazta az egyik felügyelő, és kérte a visszaszállítását a szegedi börtönbe.
A férfi a meghallgatása során azt állította, hogy fél a további bántalmazásától, és felajánlotta az eset kivizsgálásával megbízott tisztnek, hogy vesz neki egy 18 ezer forint értékű futócipőt, ha elintézi a visszaszállítását. A börtönőr visszautasította a felajánlást, és jelentette a történteket a felettesének. Az intézet parancsnoka feljelentést tett a rendőrségen.
A többszörös visszaesőnek minősülő férfit a megyei főügyészség hivatali vesztegetés bűntettével vádolja, amit három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetnek – olvasható a közleményben.























