Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Sztalker Csoport és a Kerekes Band is fellép a Gyulai Várszínház idei összművészeti fesztiválján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. május 09. 14:30
A Sztalker Csoport és a Kerekes Band is fellép a Gyulai Várszínház idei összművészeti fesztiválján
Június 26-tól augusztus 13-ig tart a teátrum 56. nyári évada

Minőségi nyári művészeti élményeket kínál hét héten át a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválja, amit idén ötvenhatodik alkalommal rendeznek meg városukban június 26-tól augusztus 13-ig. Ennek keretében a várszínháznak öt saját bemutatója lesz, ebből három koprodukcióban készül. Új elemként jelenik meg a kínálatban a tánc-workshop, jönnek előadók Iránból, Indiából, Olaszországból és Franciaországból, itt lesz a Sztalker Csoport és a Kerekes Band, a gyermekeknek pedig ebben az évben is szerveznek ingyenes műsorokat.

elek tibor és görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Elkészült az idei nyári programfüzet, és megkezdődött a jegyértékesítés, jelentette be Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója a teátrum székházában megtartott május 9-i sajtótájékoztatón. A színidirektor elmondta, május 8-án Budapesten, a Mozsár Műhely kávézóban is bemutatták a Gyulai Várszínház 56. évadjának programját, amit nagy érdeklődés kísért. Itt Árkosi Árpád, ifj. Vidnyánszky Attila és a Sztalker Csoport további két tagja, Vecsei H. Miklós és Szabó Sebestyén László is jelen volt.

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a sajtóértekezleten így fogalmazott: izgalommal tekinthetünk a Gyulai Várszínház 56. évadára, amely nagyon érdekes lesz, hisz számos különlegességet tartogat. Az elöljáró kifejtette: megnyugtatónak tartja, hogy a Gyulai Várszínház továbbviszi hagyományos értékeit, de repertoárjában a színigazgató által meghirdetett változások is megjelennek. Örömmel nyugtázta azt a finom fordulatot, amelynek eredményeként a korábbinál közönségbarátabb, befogathatóbb darabok is bekerültek a műsorkínálatba.

A polgármester nagyra értékelte, hogy folytatódik a magyar szerzőket középpontba állító kezdeményezés, amiként azt is, hogy a tavaly nagy sikerrel lebonyolított Erdélyi Hetet idén is megrendezik. Úgy vélte, a történelmi darabok a várszínház azon produkciói közé tartoznak, amelyek mindig az adott korra reflektálva erősítik a színház kulturális misszióját, ezért jó, hogy helyük van a kínálatban.

– A Gyulai Várszínház vitathatatlan nemzeti érték, egy olyan színház, amely nem csupán bemutatóhely, hanem szellemi műhely is – fogalmazott Görgényi Ernő. Hozzátette: emellett nagyon fontos, hogy a várszínház helyi érték is, a gyulai polgárok közössége egyre inkább a sajátjának érzi. Külön erényként emelte ki, hogy a teátrum a fiatalokat is egyre eredményesebben tudja megszólítani, többek között azzal, hogy ismételten meghívja a Sztalker Csoportot. A tisztségviselő aláhúzta: személyesen is meggyőződött arról, hogy az ifjúság nagyra értékeli a színház előadásait, majd kifejezte elismerését az intézmény csapatának az előkészítő munkákért.

Elek Tibor nyilatkozatában kiemelte: az ötvenhatodik nyári évadjukat az jellemzi leginkább, hogy minőségi nyári művészeti élményeket kínál hét héten át. A bábdaraboktól kezdve a különböző zenei produkciókon át a történelmi és kortárs művek bemutatásáig nagyon széles a műfaji kínálata. Mint mondta, ezzel a Gyulai Várszínház nemes hagyományait szeretnék folytatni, ám igyekeznek megújítani is ezeket.

A Weörös Sándor Napok (június 26˗27.) keretében, június 27-én a Várszínpadon Vidnyánszky Attila fogja újrarendezni a Psychét. Öt évvel ezelőtt ugyanis már volt a darabnak egy emlékezetes bemutatója a vár mögötti ligeten. Reményeik szerint a mostani változat a Nemzeti Színházban is látható lesz. De nem csak a Psychét, hanem Weöres Sándor teljes életművét előtérbe fogják hozni a kétnapos programsorozattal, hangoztatta az igazgató. Lesz konferencia, színházi előadás, bábjáték, és egy összművészeti előadás is június 27-én az Erkel művelődési központban, Az éjszaka csodái, amelyre különösképpen felhívná a figyelmet.

Rendezvényfüzérük másik tartópillére a nemzetközi Shakespeare Fesztivál, amely az utóbbi tizenöt évben valódi rangot adott Gyula városának külföldön is, mutatott rá Elek Tibor. Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan nemcsak magyar darabokat mutatnak majd be július 8–14. között, hanem francia, orosz, iráni, grúz és olasz előadásokat is.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Tavaly egyetlen mű, a Hamlet köré építették fel a fesztivál koncepcióját, ebben az évben a vígjátékokra helyezik a hangsúlyt. Épp ezért Vidám Shakespeare alcímmel fogják reklámozni, hirdetni. A tervbe vett produkciók közül kiemelte a nicei nemzeti színház Dream című előadását, amely a Szentivánéji álom egyfajta összefoglalója, Peter Brook lánya, Irina Brook rendezésében.

Szintén ennek a fesztiválnak a keretében tűzték műsorra a Sztalker Csoporttal közös premierjüket, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című komédiát ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, Vecsei H. Miklós dramaturgiájában. Ez a mű innen megy majd tovább más játszóhelyekre, Szentendére, Zsámbékra, az Ördögkatlanba, és talán Balatonfüredre is.

A sajtótájékoztatón Elek Tibor a Teheránból érkező Szentivánéji álmot is a publikum figyelmébe ajánlotta, valamint a harmadik saját bemutatójukat, amelyet az olasz Potlach társulattal valósítanak meg. Nyomatékosította: megismételhetetlen produkcióra készülnek. Ennek lényege az lesz, hogy több vígjátékból fűznek össze jeleneteket Vidám Shakespeare címmel. Az olaszok ehhez indiai művészeket is hoznak magukkal, a gyulaiak pedig megpróbálnak helyi, gyulai és csabai színészeket, színészhallgatókat, zenészeket és néptáncosokat bevonni a darabba. A Potlach társulatnak ugyanis az a specialitása, hogy a rendezéseit mindig a helyi adottságokhoz, építészeti környezethez hangolja. Ezúttal egyszerre fogják Shakespeare korát és a történelmi várat életre kelteni.

Az Erdélyi Hétről (augusztus 1–7.) elhangzott: minden nap más és más határon túli teátrum fog bemutatkozni. A sort a nagyváradi Szigligeti Színház produkciója, az Egy szerelem három éjszakája musical nyitja meg, de kolozsvári, csíkszeredai, szatmárnémeti, temesvári színházak is ellátogatnak Gyulára. Sőt a felolvasószínházat is erre a hétre szervezik. Ezúttal Székely Csaba lesz a Kamaraterem vendége. Semmit se bánok című darabját Sebestyén Aba rendezésében és főszereplésével nézhetjük majd meg augusztus 6-án.

A színidirektor emlékeztetett: továbbra is hangsúlyosan fordulnak a történelmi tematikájú darabok felé. Ezek közé sorolta a Psychét és a János vitéz missziót (június 28.), amit a Nemzeti Színház fog előadni, jóllehet fiktív korban játszódnak. A nagyváradiak darabja, az Egy szerelem három éjszakája a második világháború végét, a Tizennyolc (július 3.) pedig az osztrák-magyar monarchia felbomlásának okait jeleníti meg. Ebben Tisza István miniszterelnök meggyilkolására is kitér az Udvari Kamaraszínház. Szintén a száz év előtti kort idézi az újvidékiek Borisz Davidovics síremléke című sokdíjas előadása is (július 23.).

A Gyulai Várszínház negyedik bemutatója, a Karády zárkája (július 5.) monodráma, amit Darvasi László írt Elek Tibor felkérésére, szintén a történelmi drámák szekciójába illeszkedik. Bartha Boróka fogja előadni Horváth Zoltán zongorakíséretével, Béres László rendezésében. A teátrum ötödik saját premierje egy világirodalmi klasszikus, Hemingway Az öreg halász és a tenger című regénye alapján születik majd meg. Ezt Árkosi Árpád, a Gyulai Várszínház régi munkatársa viszi színre. A darab egy alternatív, kísérleti produkció lesz a Tószínpadon (július 25.). Fellép majd benne egy jazz-zenész és egy táncosnő is. Az öreg halászt Bicskei István fogja megjeleníteni.

Az Irodalmi Humorfesztivált idén kilencedik alkalommal rendezik meg, emellett az opera, az operett és a jazz összefüggéseiről is hallhatnak majd egy előadást az érdeklődők. Nem marad el a Halmos Béláról elnevezett nép- és világzenei fesztivál (július 18.) sem, amely a Kerekes Bandet és a Dresch Quartetet is színpadra szólítja. A blues fesztiválon (július 19.) Ferenczi György és a legendás A. G. Weinberger muzsikál.

Mindemellett számos kísérőprogram is belefér a színház idei nyári évadába: így például ingyenes bábjátékok, beszélgetés Szabó T. Annával, tánc-workshop, és olyan művek, előadások, amelyek a drogproblémák feldolgozásához nyújthatnak támaszt. A forgatagban a grúz ifjúsági színház művészeivel is találkozni lehet majd. A Patrióta étteremben Shakespeare-korabeli ételeket szolgálnak majd fel, kedvezményeket biztosítva azoknak, akik felmutatják a Gyulai Várszínház jegyét. A részleteket a műsorfüzetben találja meg a nagyérdemű.

Elek Tibor aláhúzta: céljaik között szerepel, hogy a létrehozott darabok ne maradjanak a gyulai vár falai között, hanem lépjenek tovább, kerüljenek be a kőszínházakba, jussanak el hazai és határon túli színhelyekre, vigyék el messzire Gyula város jó hírét.

Az intézményvezető a kedvezményekről és a bérletváltási lehetőségekről is beszélt. A Gyulai-bérlet például hét előadásra szól, és 25 százalékos kedvezményt biztosít. Érdemes tudni, hogy kiváltása nem kötődik gyulai lakhely-igazoláshoz.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)