106 végzős búcsúzott az erkel ferenc gimnáziumtól
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Kovács Ilona elmondta: már megszokott, hogy az iskola ballagási ünnepségét az iskola melletti „gödörben", azaz közterületen tartják, amelynek egyik oka az is lehet, hogy az Erkel Ferenc gimnázium Gyula városának szerves része.
A megbízott igazgató megköszönte az érettségi előtt álló diákok szüleinek a négy év alatt nyújtott segítséget, illetve azt, hogy a gimnázium nevelőtestületére bízták gyermeküket az elmúlt évek során. A tanulóknak címezve azt mondta, hogy emlékszik a diákságuk fontos állomásaira: a szecskatáborra, ahogy készültek az Erkel-bálra vagy éppen a gimnázium névadójának születésnapjára.
Kiemelte: az Erkel Ferenc gimnázium mindig visszavárja őket, legyen szó az iskola egyik rendezvényéről vagy akár egy osztályfőnöki óráról. Kovács Ilona sok sikert kívánt a diákoknak az érettségihez és az előttük álló élethez.
a diákokat kovács ilona megbízott igazgató köszöntötte
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A folytatásban a tizenegyedikesek nevében Szilágyi Zita köszöntötte a végzősöket, majd a ballagók átadták a tudást jelképező baglyot a harmadikos évfolyamnak, az iskola kamarakórusának műsora után pedig következett a díjak átadása. Elsőként azokat a szülőket ismerték el, akik négy éven keresztül támogatták az iskola és a diákok életét, majd Tóth István igazgatóhelyettes oklevelet adott át Matkovics Izabellának, Szombati Tímeának, Kisantal Erzsébetnek és Szatmári Alexandrának, akik a közösségi munkában jeleskedtek, tevékenységükkel hozzájárultak az iskolai rendezvények sikeréhez.
Elismerték Havas Annát, aki a diákönkormányzat tagjaként mindig az osztálya és a gimnázium érdekét tartotta szem előtt, valamint Fáskerti Petrát, aki segítette diáktársait, a négy év alatt mindig jeles volt az átlaga, angolból pedig középfokú nyelvvizsgát szerzett. 2016 óta az érettségi vizsga feltétele az ötven óra közmunka, a tavalyi évtől kezdve pedig díjazzák azt a tanulót, aki a legaktívabb önkéntes. Idén Seres Nikoletta érdemelte ki a díjat, aki 265 önkénteskedett a helyi állatkórházban.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Kiváló sporteredményeik miatt oklevelet vehetett át Gyepes Rita, Gyepes Gergő, Kecskeméti Ninett, Havas Anna, Jámbor Richárd, Nánási Katalin, Nemesi Krisztián, Boruzs Barbara, Kisantal Erzsébet, Futó Nándor, Sarkadi Dóra és Pete Nikolett Eszter.
A Mészáros Róbert-díjat a tragikus körülmények között elhunyt, egykori erkeles diák családja alapította. A díjat minden évben egy kiemelkedő sportoló kapja meg, aki idén Szabó Leila volt, aki strandkézilabdában, futásban és kézilabdában is kiemelkedően teljesített. A Jó tanuló, jó sportoló díjat Daka Anett kapta, aki a sportolás mellett a tanulmányi versenyeken is kiválóan teljesített.
Az Aradszky Pál-díjat azok a tanulók kapják, akik kiváló teljesítményt nyújtottak a gimnáziumban magyar nyelvből és irodalomból. Az elismerést 2019-ben Matkovics Izabella és Kisantal Erzsébet érdemelték ki.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Az évfolyam legjobb matematikusának Sebestény Jánost választották, a tanév kitűnő tanulói pedig Fenyvessi Tibor, Kalmár Dénes, Ujj Alexandra és Sebestény János lettek. A Kiváló Kollégista elismerést Kolozsvári Nanetta vehette át, a Mátyus Marianna-díjat Fészki Andrásnak ítélték oda, az Ökrös Botond-díjat pedig Makai Endre kapta meg az idén.
Emlékérmet kapott Sebestény János és Ujj Alexandra, akik a gimnáziumi évek alatt mindvégig kitűnőek voltak, majd következett az intézmény legrangosabb elismerésének, az Erkel-díjnak az átadása, amelyet Sebestény János érdemelt ki.
A díjak átadása után a végzős tanulók mondták el gondolataikat az ünneplőknek, majd a ballagók elindultak, hogy megkoszorúzzák az iskola névadójának szobrát.
Idén sebestény jános vehette át az erkel-díjat
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett


































































































