Gyulai Hírlap - Rácsodálkoztunk a khmerek egykori birodalmára

A turista az, aki azt élvezi, ha a helyi kultúra kiszolgálja az igényeit. Az utazó pedig az, aki elfogadja a helyi kultúrát, alkalmazkodik hozzá, és egyáltalán nem akarja azt megváltoztatni. Ezzel a szavakkal indította vetített képes előadását a Világjáró gyulaiak sorozat legutóbbi meghívottja, Arató Henrietta, aki Kambodzsába kalauzolta el a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasótermében megjelent érdeklődőket.

A turisztikai szakember ezt követően adott választ arra a kérdésre, miért pont ebbe az országba utazott el családjával. Mint mondta, elsősorban azért, mert Ázsia-függő, s mindenképp meg akarta ismerni ezt a rejtőzködő buddhista országot, amely kétszer nagyobb Magyarországnál, de mindössze 15 millióan lakják. Az is szimpátiát ébresztett benne, hogy Kambodzsában télen is 30 fok feletti a hőmérséklet, álomszép a tengerpartja, az ott élők pedig nagyon kedves emberek.

Mégis olyan ez a hely, hogy lépten-nyomon feszegeti az európai komfortzónáját. Múltja sanyarú, függetlenségét 1953-ban nyerte el, majd átvészelte a Vörös Khmerek és Pol Pot diktatúráját, amely alatt a rendszer kiszolgálói kiirtották az értelmiségieket. Ha valaki szemüveget viselt, elkapták, és megölték. A jelszó a következő volt: ha megtartunk benneteket, az nekünk nem nyereség, ha pedig elpusztítunk titeket, az nekünk nem veszteség. A meggyilkoltakat lefotózták, fényképeiket megőrizték. Koponyáikat is. A maradványokat az egykori kínzások helyszínén lehet megtekinteni.

Arató Henrietta úgy véli, ennek az iszonyatos vérengzésnek tulajdonítható, hogy a hajdani francia gyarmat, Kambodzsa máig nem tudott talpra állni. Pol Pot rémuralmának megfékezése után a gerillaharcok 1996-ig folytatódtak az őserdőkben és a hegyekben, ezt követően pedig a kínaiak szereztek pozíciót maguknak az országban. Az egyik helyi palacsintasütő ezt így foglalta össze: már nem létezik Ázsia, se Kambodzsa, csak Kína létezik.

A kisiparos hátborzongató kijelentését Arató Henrietta meg is tapasztalta, hisz az általuk felkeresett városokban is öt méterenként építenek egy-egy kaszinót a kínaiak. Már se helyi ételeket, se helyi termékeket nem lehet vásárolni, szinte mindent belepett a kosz és a mocsok. Az előadó nem érti, hogyan lehetséges, hogy ilyen körülmények között a kambodzsai emberek mégis boldogok, tudnak mosolyogni.

Az első, amit a magyar utazónak a szakember javasol, összefoglalva így hangzik: aki még nem járt Ázsiában, az ne Kambodzsában kezdje. Mert előfordulhat, hogy csalódni fog. Ha pedig eljut ide, mindenképp öt-, vagy hatcsillagos hotelben szálljon meg. Arató Henrietta felhívta a figyelmet arra is, hogy fővárosukra, Phnom Penhre sem jellemző az ázsiai csillogás-villogás. A közlekedés többnyire tuk-tukkal történik, ami nem baj, az útviszonyok és a higiéniai feltételek ellenben nem a legjobbak. Itt a királyi palotát, az Ezüst pagodát és a függetlenségi emlékművet érdemes megtekinteni, és végigmenni azon a sétányon, amelyet jósnők, jövendőmondók és árusok népesítenek be.

Az előadó és családja két hetet töltött el a távoli országban, ahová 22 ezer kilométert utazott négy légitársasággal. Elsőként Siem Reap-et látogatták meg, ahol sokat megtudhattak a selyemhernyó-tenyésztésről és a selyemkészítésről, valamint azokról a lányokról, akik szállásért és ennivalóért cserébe elvégzik az ezzel járó munkát. Ezt követően szétnéztek az ősi Angkor elsüllyedt világában. A világörökség részét képező templomváros, vagy Angkor Wat (Angkorvat) épületegyüttesén belül a Ta Prohm és a Bayon templomokra hívta fel leginkább a figyelmet, és kifejtette, nem hiszi, hogy emberi kéz alkotásai. Beszélt az aprólékosan kimunkált Elefánt teraszról, és a Szap-tavon (Tonle Sap) úszó faluról, amely a cham nép élőhelye.

Sihanoukville-ben már azzal a valósággal találkoztak, amely a luxusnak a teljes ellentéte. A piacon szépségszalon és fogászat működött a halpucolók közvetlen szomszédságában, megdöbbentő igénytelenségben, összevisszaságban, amit azt is jelzett, hogy a lakosság 60 százaléka egész nap pizsamában járt-kelt az utcán. A díszes műkörmök azonban így is felkerültek a kambodzsai hölgyek ujjacskáira.

Ezek után Koh Rong Samloem valódi felüdülést jelentett a magyar családnak, amelynek tagjaira mesés tengerpartjával úgy hatott, mint egy trópusi paradicsom.

Az összes kambodzsai megpróbáltatás ellenére Arató Henrietta mégsem bánja, hogy vállalta a kockázatot, és ellátogatott ebbe az országba. Ha tehetné, minden erejével és tudásával segítene az ott élőkön. Határozottan fenntartja, sokkal több jót érdemelnek, mint amit a történelemtől kapnak.