Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 17 súlyos és 33 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. április 20. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 17 súlyos és 33 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén április 19-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 52 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember életét vesztette, 17 baleset súlyos és 33 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 213 személyt fogott el, közülük 50 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 138 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 151 személyt állítottak elő, köztük 81 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 130 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 30 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök 13 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Ugyanezen a napon 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)