Fotó: Gyulai Hírlap – Súr János
Befejeződött a gyulai polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése, a fejlesztés 76,29 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatásból valósult meg.
A fürdőváros a Széchenyi 2020 program keretében, az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati felhívás forrásaiból részesült önerőt nem igénylő támogatásban.
Az elnyert összegből mintegy 4920 négyzetméteren kőzet- és üveggyapottal szigetelték a hivatalépület födémjét. A városháza hátsó, Hajnal utca felőli bejáratánál fém tartószerkezetet építettek, amelyre 50 kW teljesítményű, háztartási méretű napelemes rendszert telepítettek.
A beruházás révén jelentősen csökken a gyulai önkormányzat energiaköltsége, a naperőmű éves szinten a polgármesteri hivatal áramfogyasztásának mintegy egyharmadát termeli meg.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr János























