Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jó gyakorlattá vált a Dürerben a Sakkpalota

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2019. április 10. 16:35
Jó gyakorlattá vált a Dürerben a Sakkpalota
A módszer elméletét ismerhették meg az érdeklődők a gyulai iskolában

A Gyulai Dürer Albert Általános Iskolában folytatódott a Gyulai Tankerületi Központ Jó gyakorlat programsorozata április 10-én. A fürdővárosi intézményben a Sakkpalota módszerének elméletével ismerkedhettek meg az érdeklődők.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

A Gyulai Tankerületi Központ 2018-ben indította útjára programsorozatát, amelynek célja, hogy a tankerület nyolcvanhat feladatellátási helyén működő egyedi programok és fejlesztő módszerek széles körben ismertté váljanak.

A gyulai esemény házigazdájaként Zámori Ida intézményvezető köszöntötte a vendégeket, majd Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató szólt a megjelentekhez. Beszédében kiemelte, az intézményvezetőkkel közösen azt gondolták, hogy hasznos lenne találkozniuk egymással, és megosztani tapasztalataikat, eredményeiket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

– Minden intézményben van egy-egy jó gyakorlat, amelyet megismerhet, átemelhet a többi intézmény – fejtette ki.

A folytatásban a résztvevők ismereteket szerezhettek a gyulai intézményben alkalmazott Sakkpalota program elméletéről, majd egy bemutatóórát nézhettek meg a komplex képességfejlesztő módszerről.

Mint megtudtuk, a program olyan komplex képességfejlesztő módszer, amellyel minden kisgyermeket érdemes megismertetni, különösen alsó tagozatos tanulmányai idején. A digitális világba született gyermekek számára a sakk a maga szimbólumrendszerével kivételes oktatási lehetőséget jelent a személyiségfejlesztés, a tehetséggondozás, a kritikai gondolkodás terén, és előmozdítja a különböző műveltségi területek ismereteinek elsajátítását. A program számos tantárgy elsajátítását teszi könnyebbé a matematikától a testnevelésig.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

Polgár Judit a program megalkotásáért 2015-ben a Legjobb Európai Tananyag díj (BELMA) frankfurti átadóján a zsűri különdíját vehette át, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által megjelentetett, a programhoz kapcsolódó tankönyvsorozat pedig ugyancsak 2015-ben kapott Magyar Termék Nagydíjat.

A Gyulai Dürer Albert Általános Iskola két éve vezette be a programot, és felmenő rendszerben alkalmazza azt, azaz jelenleg az 1. és 2. évfolyam tanulói használják az intézményben.

A résztvevőket az esemény végén egy kiállítás is várta, amely a sakkról szólt. 

GYULAI HÍRLAP • 2019. április 10. 16:14
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM