Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gólpárbajban véreztek el az amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. április 02. 15:00
Gólpárbajban véreztek el az amazonok
Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC–Gyulai Amazonok 7-4 (3-3)

Az NB I.-es futsalbajnokságban szereplő Gyulai Amazonok csapata az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC együttesénél vendégeskedett március 31-én. Molnár Zoltánné gárdája vadnyugati gólpárbajra kényszerítette a bajnokság listavezetőjét.

képünk a két csapat előző mérkőzésen készült

Fotó: Tóth László

Gyulai Amazonok: Németh Viktória, Fülöp Diána, Heidt Edina, Molnár Ágnes és Bálint Rebeka. Csere: Kurai Nikolett, Sovány Liza és Balogh Noémi. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A fürdővárosi együttes a tabella ötödik helyéről érkezett az üllői arénába, ahol a bajnokság listavezetőjével találkozott. Mindkét gárdának fontos volt a győzelemért járó pontok megszerzése, hiszen a vendégek tovább szerették volna erősíteni helyüket a lista közepén, míg a hazaiak csupán egyetlen ponttal vezetik a kiírást.

Ennek megfelelően mindkét együttes nyíltan felvállalta a játékot, amelynek az első percben meglett az eredménye, amikor Dikonová Dominika találatával megszerezte a vezetést a hazai csapat. A gólpárbajt Bálint Rebeka nyitotta meg, aki a 6. percben egyenlítette ki a találkozó állását. 1-1.

Egy perccel később ismét a listavezető volt előnyben, amikor Sipos Lilla vette be az egyébként bátran és remekül védő Németh Viktória kapuját. A válasz sem váratott sokat magára, a 12. minutumban Heidt Edina ismét tette nyílttá az összecsapást. A 15. percben Gelb Mónika használt ki egy gyulai védelmi hibát, amely után Heidt Edina fejezett be góllal egy látványos vendég akciót. 3-3.

A puskaporos első játékrész után sem pihentek sokat a csapatok, hiszen a második félidőben ismét felváltva forogtak veszélyben a kapuk, amelynek eredményeképp a 22. percben Dikonová Dominika talált a gyulai kapuba, majd a 33. percben Krascsenics Csilla növelte kétgólosra csapata előnyét. 5-3.

A gyulai csapat tartását kiválóan példázza, hogy ismét fel tudott állni és Kurai Nikolett révén 5-4-re alakította az állást a mérkőzés 36. percében. Nem sokkal később lehetőség adódott az egyenlítésre is, de a támadásból indított kontra után ismét két gól volt a két együttes közötti különbség. 6-4.

A három gólos különbséget Sipos Lilla állította be, a hazai játékos a találkozó vége előtt egyetlen másodperccel juttatta be labdáját a fürdővárosi kapuba.

A Gyulai Amazonok csapata tartja ötödik helyét a bajnoki tabellán, a következő fordulóban pedig hazai pályán fogadja az Agenta-Girls Szekszárd FC együttesét.

– Fordulatos és gólgazdag találkozón nem sikerült a bravúr, pedig közel álltunk hozzá. Németh Viktória remekül helyettesítette elsőszámú kapusunkat. Több jó egyéni teljesítményt hiányoltam a mai mérkőzésen, ettől függetlenül reális eredmény született. A két csapat között jelenleg van ekkora különbség, de azon vagyunk, hogy hétről-hétre csökkentsük ezt – értékelt Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)