Takács árpád kormánymegbízott nyújtotta át BAK SÁNDORnak az elismerést
Forrás: kormanyhivatal.hu
Bak Sándor negyvenegy esztendőt töltött vízügyi szolgálatban, ebből huszonegy évig igazgatóként vezette a szervezetet. Az emlékplakettel a megyei védelmi bizottság a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság közelmúltban nyugdíjba vonult igazgatója Békés megye ár- és belvízi veszélyeztetettségének mérséklése érdekében kifejtett munkáját ismerte el.
Forrás: kormanyhivatal.hu
A kitüntetett az emlékplakett átvételét követően azt hangsúlyozta, hogy az általa vezetett szervezet érdeme az elismerés, ugyanakkor a Békés Megyei Védelmi Bizottságnak és a társszerveknek is köszönetet mondott a több évtizedes együttműködésért – olvasható a portálon.

























