Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Díjeső hullott a „Lila” suliban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2019. március 26. 09:00
Díjeső hullott a „Lila” suliban
Kihirdették a Mit tehetek környezetem tisztaságáért? című alkotópályázat eredményeit

A műanyag címmel szervezték meg idén a 23. Lékó Ilona Környezetvédelmi Emlékversenyt a Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményében. A témahét keretében március 25-én a Mit tehetek környezetem tisztaságáért? című alkotópályázat eredményeit is kihirdették. A kiírásra beérkezett munkák május 3-ig tekinthetők meg a „Lila” suliban.

A "legkékebb" osztály is elismerést vehetett át

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az emlékversenyhez kapcsolódóan két pályázatot is hirdetett az iskola, mindkettőt Mit tehetek környezetem tisztaságáért? címmel. Az ovisoktól különböző technikával készült rajzokat vártak, és kaptak is, összesen nyolcvankilenc munkát. A legtöbb pályaművet beküldött négy óvoda a Gyulai Közüzemi Nkft. jóvoltából 12 ezer forint értékű pénzjutalomban is részesült. A díjakat Virányi István főmérnök adta át az ünnepélyes megnyitó után, amelyen a gyerkőcök arról hallhattak, milyen mértékben és hogyan szennyezik életterünket a műanyagot.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Ebben a kategóriában első helyen a németvárosi ovi végzett, másodikon a Béke sugárúti, harmadikon az Ewoldt Elíz, negyediken a gyulavári óvoda. A rajzokat Gál András, az Implom József iskola tanára zsűrizte. Döntését annak alapján hozta meg, milyen ismereteik vannak a legkisebbeknek a témával kapcsolatban, ezeket mennyire ötletesen ábrázolták, milyen volt a címhasználatuk, ám azt is értékelte, miként fejezték ki munkáikon személyes élményeiket. A pedagógus húsz alkotást díjazott, de rangsort nem állított fel.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A díjátadást Kiss Andrásné és Nagy Katalin, a leendő első osztályok két tanítója segítette. Az ajándékokat és az okleveleket a Gyulai Tankerületi Központ és a Gyulai Közüzemi Nkft. biztosította.

Az alsó tagozatos iskolásoktól különleges kézműves alkotásokat vártak a pályázatra. Nekik újrahasznosított műanyagból használati- és ajándéktárgyakat, játékokat kellett készíteniük. A felhívásra számos csoportos és egyéni alkotás született. Rangsort az ő esetükben sem állított fel az értékelő munkaközösség. Az elismeréseket Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója és Petróczki Zoltán, a tankerület szakmai helyettese adta át. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az eredményhirdetés előtt Karamell Esőtánc című dalára a harmadikosok mutattak be egy zenés-táncos műsort, amit Nagy Katalin és Ritókné Jámbor Aranka tanított be Biri Tünde és Kiss Andrásné tanító közreműködésével

A pályaművekből összeállított kiállítás május 3-ig tekinthető meg az iskola földszintjén.

Az eseményen a „legkékebb” osztály, a 3.b. is átvehette csokitortáját. Ők a víz világnapjára összesen 118 darab kék színű ruhát öltöttek magukra.

 

A díjazott ovisok

 

Bajcsy-Zsilinszky úti óvoda: Karácsonyi Petra (6 éves);

Béke sugárúti óvoda: Balogh Réka Borbála (6,5 éves), Bánhegyi Hunor (6,5 éves), Bánhegyi Karola (6,5 éves) és Juhos Zoé (6 éves);

Ewoldt Elíz óvoda: Fábián Márk;

Gyulavári óvoda: Balogh Bianka (6 éves);

Mágocsi úti óvoda: Molnár Mira (5 éves) és Nagy Zora (5,5 éves);

Máriafalvi óvoda: Mundruczo Dorottya és Molnár Mira;

Németvárosi óvoda: Csabay Lajos Bence (6 éves), Folytán Viktor (5 éves), Hajdu Zsombor (6 éves), Hidvégi Zoltán (5 éves), Kempf Léna (5 éves), Molnár Lili (5,5 éves) és Vetési Imre (6 éves).

Törökzugi óvoda: Dalmadi Sára (4,5 éves) és Szabó Dorina (4,5 éves).

 

A díjazott iskolások

 

Csoportos kategória: Dürer Albert Általános Iskola 3.b. osztálya.

Egyéni kategória: Boa Huba és Orosz Ákos (2. osztály, Dürer Albert iskola), Balázs Bálint és Fejes László (3. osztály, Bay Zoltán tagintézmény), Daróczi Emma és Makra Zita (3. osztály, Implom József iskola), Kóra Kira és Marksteiner Dávid (4. osztály, Implom József iskola) és Tatár Ákos (3. osztály, „Lila” suli).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)