Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Parádésan tért vissza a bajnokságba a Riczu-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. március 14. 18:00
Parádésan tért vissza a bajnokságba a Riczu-csapat
Túrkevei VSE –Gyulasport NKft. 24-36 (11-20)

A női ifjúsági kézilabda-bajnokság délkeleti csoportjának 16. fordulójában a Gyulasport NKft. együttese a Túrkevei VSE együtteséhez látogatott március 13-án. Riczu Antónia fiatal gárdája két vereség után szerette volna győzelemmel folytatni a bajnoki küzdelmeket.

képünk egy előző mérkőzésen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.: Gyetvai D., Anderlik A. 1, Szőke D. 7, Szappanos R. 7, Csiszér L. 1, Boruzs B. 9/3 és Szabó L. 7/3. Csere: Hudák D., Szegedi Sz. 2, Ruszkó P., Sebestyén J., Tóth M., Kertes S. 1. és Gyepes R. 1. Edző: Riczu Antónia.

A gyulai együttes a táblázat első részéhez tartozva érkezett a találkozóra, míg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rivális a bajnokság hatodik pozíciójából várta vendégeit. Igazán kiélezett fordulóra volt kilátás, hiszen a két együttes őszi fordulójában is csak két góllal bizonyult jobbnak a gyulai csapat.

A Szabó Leilával megerősített fürdővárosiak azonban igazi oroszlánként vetették magukat az aktuális párharcba. Ahogy azt Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a gyulaiak mestere kérte a lányokat, hogy tegyék oda magukat úgy a védekezésben, mint a támadásban, hisz nem lehet más cél, mint két vereség után a győzelem kivívása.

– A mérkőzés első percétől kezdve a lányok olyan iramot diktáltak, hogy nézők is csak kapkodták a fejüket.

A vendégegyüttes azonnal magához ragadta az irányítást. Az első félidő 28. percében már 9-15-ös előnyt kovácsolt magának a Riczu-csapat, amelyet a félidő végére kilencgólosra növeltek.  

A második félidőben is folytatódott a gyulai gárda parádéja, gyors és lüktető játékot produkáltak, kemény védekezésből, gyors támadásokat vezettek. A Boruzs Barbara repítette vendégegyüttes minden tagja remek teljesítményt nyújtott, így megérdemelten gyűjtötték be a győzelemért járó pontokat.

A Gyulasport NKft. ifjúsági csapata győzelmével továbbra is a tabella negyedik helyén áll, a következő fordulóban Gyomendrődi NKSE együttesével néz majd szembe.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)