Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A megnyitón Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta: fontosak az ehhez hasonló, civilek által kezdeményezett események, ahol a fiatalok megbeszélhetik a legfontosabb, őket érintő kérdéseket. Hozzátette: a konferencia – azon túl, hogy fontos kérdéseket és témákat vet fel – a kapcsolatépítésre is alkalmas.
Tövisháti Zsuzsa, a konferenciát szervező Békés Megye ifjúságáért Egyesület elnöke kiemelte, hogy a fiatalok mellett az idősebbek számára is érdekesek lehetnek az esemény témái. Elmondta, a konferenciára igyekeztek helyi szakembereket, előadókat hívni.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Alt Norbert, a támogató Napkör Társadalmi Innovációs Egyesület nevében úgy fogalmazott: fontos a hasonlóan, újszerű, innovatív kezdeményezések támogatása, ezek ugyanis felkészítik a fiatalokat a jövő kihívásaira.
A folytatásban Az internetes zaklató című oktatófilmet vetítették le, majd Poór Csabával, az Új Nemzedék Központ Digitális immunerősítő programjának vezetőjével tartottak beszélgetést a látottakról. Később arról is szó esett, mit tehetnek a fiatalok akkor, ha internetes zaklatás áldozataivá válnak, és hogyan kerülhetik el a hasonló eseteket.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A diákok azt is megtanulhatták, hogyan sajátítható el a kibervédelem, amihez interaktív játékokat mutatott nekik a Modernity Marketing csapata. A programrész végén arról is szó esett, hogyan lehet influencer valaki, majd egy kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a tanulók.
A nap második felében a munkába állásról beszélgettek a fiatalokkal, így arról is részletesen szó esett, hogyan vágjanak bele a munkakeresésbe, hogyan indíthatnak el egy vállalkozást. Utóbbival kapcsolatban helyi fiatal vállalkozók is megosztották tapasztalataikat.
Kísérőprogramként bemutatkoztak a Békés megyei egyesületek, emellett interaktív foglalkoztató programokkal és játékokkal is találkozhattak a megjelent fiatalok.