Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 2 haláleset, 27 súlyos és 69 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. március 04. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 2 haláleset, 27 súlyos és 69 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 98 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 27 súlyos és 69 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 444 személyt fogott el, közülük 94 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 274 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 524 személyt állítottak elő, köztük 225 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 46 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 298 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök 98 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 7 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrök 6 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)