Kálmán Imre Csárdáskirálynője minden idők legnépszerűbb és legtöbbet játszott operettje. Több mint száz évvel ezelőtt mutatták be, azóta szinte a világ minden pontján láthatta már a közönség.
Az operett történetének középpontjában egy szerelmi szál áll: Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeum primadonnájáért, de a társadalmi különbség elválasztja őket, a család ellenzi a kapcsolatukat.
Edvin hercegnek mást jelölnek ki arának, az eljegyzés azonban balul sül el, hiszen a kiszemelt menyasszony, Stázi sem rajong a frigyért. Az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődnek.
A művelődési központban olyan slágerré vált dallamok csendülnek majd fel, mint „A lányok, a lányok, a lányok angyalok...”, a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád...” vagy az „Álom, álom, édes álom...”
























