Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Második lett az Országos Pervezetési Verseny döntőjében Varga Diána

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. február 04. 18:00
Második lett az Országos Pervezetési Verseny döntőjében Varga Diána
A Gyulai Törvényszék versenyzője büntető ügyszakban mérette meg magát

Január végén fejeződött be az első Országos Pervezetési Verseny döntője, ahol a Gyulai Törvényszék versenyzője, Varga Diána második helyezést ért el büntető ügyszakban – áll a Gyulai Törvényszék közleményében.

csepregi-matus évavarga diána és bagdi árpád gyula

Fotó: Gyulai Törvényszék

A Gyulai Törvényszék bírósági titkára a Szegedi Ítélőtáblán megrendezett regionális selejtezőben ért el első helyezést, így jutva tovább az országos megmérettetésre. A kétnapos döntőnek a Fővárosi Törvényszék adott otthont.

Az Országos Pervezetési Verseny az új generáció tudásgyarapításának egyik eszköze, hiszen a vetélkedőn részt vevő bírósági titkárok és fogalmazók valós körülmények között, polgári és büntető ügyszakban mérhették össze tudásukat a hallgatóság és a szakmai zsűri előtt.

A zsűri tagjai a Győri Ítélőtábla régiójának csapatát választották meg a legjobb büntető segítőcsapatnak, míg a Debreceni Ítélőtábla régiójának csapata a legjobb polgári ügyszakos segítőcsapat címét érdemelte ki. Büntető ügyszakban a legjobb bírónak járó díjat a Fővárosi Törvényszék fogalmazója vehette át, polgári ügyszakban pedig a Miskolci Törvényszék fogalmazója került ki győztesként. A vándorkupa így első alkalommal a Fővárosi és a Miskolci Törvényszékhez került.

Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke és Csepregi-Matus Éva, a törvényszék elnökhelyettese gratulációját fejezte ki február 1-jén a törvényszék versenyzőjének és segítő csapatának.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)