Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Változik a vasúti menetrend az év végén és 2019 elején

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2018. december 31. 08:45
Változik a vasúti menetrend az év végén és 2019 elején
Mutatjuk, mikor melyik menetrend érvényes

Év végén és 2019 elején változik a vonatok közlekedési rendje – írta az MTI.

Tájékoztatásuk szerint december 31-én az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi menetrend érvényes, január 2-ától pedig a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.

Az új év első munkanapja január 2., szerda lesz, ezért a vasúttársaság arra számít, hogy az utasok száma a január 2. és 4. közötti rövid munkahéten is magas lesz, főként a munkahelyre és az oktatási intézményekbe fokozatosan visszatérők miatt. A bérletváltás szempontjából január 4-e és 7-e lehet kiemelkedő, erre a pénztári szolgálat megerősítésével is készül a vasútvállalat.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegyeket, helyjegyeket elővételben érdemes megváltani, illetve igénybe venni az internetes vagy a Vonatinfó mobilalkalmazásból elérhető jegyvásárlási lehetőséget is – hívta fel a figyelmet a vasúttársaság.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)