Állatkínzással gyanúsít a rendőrség egy 22 éves békéscsabai férfit, aki egy gyulai tanyán rossz körülmények között tartott kutyákat – közölte a Police.hu.
Mint írják, a gyulai önkormányzat és a rendőrség állatvédő szervezetek segítségével helyezte biztonságba a tartási körülmények miatt veszélybe került kutyákat.
A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai egy adásvétellel kapcsolatos jogvita kapcsán mentek ki a tanyára, ekkor látták, hogy az állatok tartási körülményei nem megfelelők. A rendőrség értesítette a helyi önkormányzatot, és büntetőeljárást indított.
Az eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy az állatokat a férfi nem táplálta, nem gondozta rendesen. A szakértői vélemény megérkezését követően, december 18-án az önkormányzat munkatársai és a rendőrök intézkedtek, az orvosi ellátást igénylő, illetve a tartási körülmények miatt veszélybe került kutyákat állatvédő szervezetek segítségével biztonságba helyezték.
A békéscsabai férfit december 20-án gyanúsítottként hallgatták ki a Gyulai Rendőrkapitányságon.