Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kötelező pingponggyőzelem

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. november 29. 16:00
Kötelező pingponggyőzelem
A Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér II. együttesét fogadja december 2-án

Az NB III.-as bajnokság soros fordulójában a Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér II. együttesét fogadja december 2-án. A sokáig éllovas gyulai együttes a tabella alsó részéhez tartozó gárdával szemben veszi kezébe az ütőt.

Kötelező Győzelem előtt a Vajda-csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A két csapat egészen eltérő szezont fut, hiszen a hazai gárda hét mérkőzéséből csak kettőt veszített el, míg ellenfele hét találkozójából csak egyszer hagyta el vereség nélkül az asztalt.

Vajda Attila lapunknak elmondta, csapatának mindenképpen győznie kell, hogy megőrizze bronzérmes helyét a tabellán.

A fürdővárosi pattogtatók szekerét ezúttal is Roszik Bence húzhatja a legerősebben, aki a játékosok teljesítményét rangsoroló lista szerint 82 százalékos hatékonysággal püföli el ellenfeleit.

A soros találkozó első játéka 11 órakor kezdődik az Implom József általános iskola tornatermében.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)