Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A szakember elmondta: hetekig is eltart a díszkivilágítás teljes felszerelése, de advent első vasárnapjára biztosan teljes fényében pompázik majd a város.
Oláh János lapunknak kifejtette: szerdán elkezdődött a városi karácsonyfák díszítése, fényfüzérekkel való felszerelése is.
– A kandeláberekre szerelt adventi világító díszek kihelyezése megtörtént. A nemrég vásárolt fenyőmotívumokat elhelyeztük a Vértanúk útján, a Kossuth téri körforgalomhoz vezető szakaszon és a körforgalmat szegélyező kandelábereken – ismertette a szakember, aki hozzátette: tizenöt fenyőfamotívum díszíti idén a Kossuth teret és környékét.
– A fákra szerelt LED-világítások a fák folyamatos növekedése miatt időszakos felülvizsgálatra és javításra szorulnak. Ezek ellenőrzése és korrekciója is megtörtént. A Szentháromság-kápolnát díszítő LED-szalagok is átestek egy időszakos vizsgálaton, ennek eredményeként üzemkészen várják az advent időszakát – tette hozzá Oláh János.
A város teljes díszvilágítását advent első vasárnapján kapcsolják fel.