Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 16 súlyos és 40 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. november 28. 08:14
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 16 súlyos és 40 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök november 27-én Magyarország területén 58 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek. Két halálos kimenetelű közlekedési balesetben két ember vesztette életét, 16 baleset súlyos, 40 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 198 személyt fogott el, közülük 72 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 68 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 206 személyt állítottak elő, köztük 119 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további öt embert ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 84 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 28 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök hét embert megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Magyarország területén 24 határsértőt fogtak el a rendőrök, további egy személy ellen pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)