Három személyi sérüléssel járó közúti baleset történt november 22-én Békés megyében – írta a Police.hu.
Ecsegfalván, a Fő utcán egy balra kanyarodó autó vezetője nem adott elsőbbséget egy szemből érkező kisbusznak, ezért összeütköztek. A balesetben a kanyarodó jármű vezetője megsérült, de állapota nem súlyos.
Körösladányban, a 47-es számú főúton, a Petőfi téri zebrán egy kocsi elütött egy gyalogost. A nő könnyű sérülést szenvedett.
Dobozon, az Áchim utca és a Sport utca kereszteződésében összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó. Ezután mindkét jármű nekiment egy-egy beton oszlopnak, az egyik el is tört. Az autó vezetője megsérült, sérülése nyolc napon belül gyógyuló.