Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 9 súlyos és 30 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. október 26. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 9 súlyos és 30 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök október 25-én 40 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Egy halálos kimenetelű balesetben négy ember életét vesztette. Kilenc baleset súlyos, 30 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 154 személyt fogott el, közülük 50 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 67 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 170 személyt állítottak elő, köztük 81 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további nyolc személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 89 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 11 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, továbbá két főt megakadályoztak az ország területére való belépésben a magyar–szerb határon.

Magyarország területén egy fő határsértőt fogtak el a rendőrök, egy személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)