Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Járd be a bíróságot!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. október 08. 11:00
Járd be a bíróságot!
Még lehet jelentkezni az Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából tartandó bírósági programokra

Az Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából épületlátogatáson, vetélkedőkön, jogi ismeretterjesztő előadásokon és perszimuláción is részt vehetnek az érdeklődő csoportok a Békés megyei bíróságokon október 15. és 19. között. A programsorozat célja, hogy az állampolgárok jobban megismerjék az igazságszolgáltatás és a bíróságok működését, illetve a jogaik érvényesítésének lehetőségeit.

Az Európai Tanács és az Európai Bizottság 2002-ben kezdeményezte a tagállamokban minden év október második felében az Igazságszolgáltatás Európai Napjának megtartását. Az idei évben újdonságot jelent, hogy a polgári és büntető ügyszak közösen rendezi meg a programokat, így mindkét területről érdekességeket tudhatnak meg az érdeklődő csoportok tagjai.

A Gyulai Törvényszék és a Gyulai Járásbíróság október 17. napján az idei évben is együtt rendezi meg az Igazságszolgáltatás Európai Napját a Gyula, Béke sgt. 38. szám alatt található épületében. A résztvevők körbejárhatják a törvényszék épületét, megismerhetik annak történetét, és előadást hallhatnak a bírósági szervezetről, a bíróság munkájáról, az ítélkezésről, annak területeiről, továbbá válaszokat kaphatnak az esetlegesen felmerülő kérdéseikre. A lelkes érdeklődők a Ki tud többet a bíróságokról? című jogi témájú vetélkedőn is részt vehetnek.

A nyílt nap alkalmából a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon október 17-én, míg a Gyulai Törvényszék Cégbíróságán október 15. napján várják a látogatókat.

Az esemény zavartalan lebonyolítása érdekében valamennyi bíróság esetén szükséges és célszerű az érintett bíróságon előzetesen jelezni a részvételi szándékot.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)