jelmezbe öltözve fedezték fel a várat a gyermekek
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Az első érkezőkkel, a gyulai román iskola tanulóival és pedagógusaival az erőd bejáratában futottunk össze, ahol nagy örömmel újságolták el, hogy amint megtudták, mi készül a várban, azonnal elindultak. A tanárnő ezzel magyarázta, miért kell magas sarkú cipőben és ünneplő ruhában megbirkóznia a macskakövekkel. A nebulók csupán a nyári melegre panaszkodtak, de nem azért, mert nem szeretik, hanem mert túlöltöztek hozzá. Az izgalmak és a gyermeki kíváncsiság azonban minden külső és belső akadályt leküzdött bennük.
A múzeumpedagógiai teremben már a Karácsonyi János katolikus iskola diákjaival együtt túrtak bele az asztalra kihelyezett homokba, hogy régiségek után kutassanak. Mindnyájan a Mátyás király hollója által elejtett gyűrűt szerették volna fellelni benne. Az archeológia iránti érdeklődésüket azonban gyorsan felváltotta annak lehetősége, hogy a következő percekben jelmezekbe öltözhettek és átváltozhattak. Ez az opció főként a lányokat foglalta le, akik egyetlen szempillantás alatt lecsupaszították a vállfákat, és hercegkisasszonyossá alakították külsejüket.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Az ölyvekkel bemutatott solymászat a díszszerkótól függetlenül is működött az udvaron. Czene Ferenctől és Árgyelán Adrienntől az egybegyűltek itt szinte mindent megtudhattak erről a hivatásról és a madarakról. Az elhangzott történetek annyira lenyűgözték a jelenlévőket, hogy a röptetést közülük szinte mindenki kipróbálta.
Innen a szabaduló szobába vezetett az iskolások útja, és mivel oda csak nyolcasával mehettek be, nagy izgalom alakult ki a bejárat előtt. A nagyon titokzatos móka ugyanis ebben a helységben, a várborozóban várt reájuk. Néhányuk a kulcslukon is belesett, hadd lássák, miért nem jönnek már ki negyed óra elteltével sem a bennlévők, de mivel a kulcs benne maradt a zárban, semmit sem láttak, így a társaság tovább találgathatott.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Ekkor még nem tudták, hogy ugyanez vár reájuk odabenn is: a találgatás. A szabadulás ára ugyanis az volt, hogy bizonyos történelmi kérdésekre megtalálják a helyes választ, előkerítsék, ha kell, az asztal alól is a megfelelő dátumot. Reméljük, a szervezők nem kívánják megismételni a mulatságot, mert épp ebben a pillanatban lőttük le a poént. Mindenesetre a legnagyobb üdvrivalgást akkor hallottuk az ajtónál várakozóktól, amikor az odabentieknek végre sikerült kiszabadulniuk, nekik meg beszabadulniuk.
Elmenetel előtt a diáksereg még letesztelhette, mekkora súlya volt egykoron a páncélnak, a fegyvereknek és a sisaknak, ezt az élményt a Kerecsényi egyesület biztosította számukra. A helyzet az, hogy nem igazán akadt olyan legény a várudvaron, aki jól érezte magát egy-egy ilyen védőfelszerelésben.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő



























