a gyulai állatvédők tartottak előadást a diákoknak
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Az egyik előadáson a gyerekek arról tudhattak meg többet, hogy miért fontos az állatvédelem. A program végén a diákok közösen ígérték meg, hogy soha nem fognak bántani egyetlen állatot sem. A program után az iskola kollektívája adományt adott át a gyulai állatvédőknek, a csomagban a helyi állatmenhely lakóinak szánt eledel volt.
Szabadosné Bécsi Katalin, a tagintézmény vezetője lapunknak elmondta: egy pályázatnak köszönhetően rendezhették meg első alkalommal a témahetet, céljuk a hagyományteremtés.
– Ezen a héten minden az állatokról és azok felelős gondozásáról szólt. Az egész program úgy kezdődött, hogy a diákok behozták a háziállataikat az iskolába. Az aula egy hangulatos állatsimogatóvá alakult át kedden. Érkeztek kutyák, cicák, teknősök és nyuszik is. A többi napon feladatlapok segítségével azt próbáltuk megtudni, mennyit tudnak az állatokról a gyerekek. Kézműves-foglalkozásokon állatos jelmezek készültek, és az arcfestés tematikája is az állatok világa volt – részletezte, majd hozzátette, hogy a Gyulai Kutyás Agility Szabadidő Sport Klub is bemutatót tartott a diákoknak. A suliban plüssállatokból állatkertet rendezhettek be a gyerekek. Végül pedig fotókiállítás nyílt háziállatos otthoni képekből.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter






























