Fotó: Gyulai Hírlap – Súr János
A beruházás keretében a Henyei úttól a Csíkoséri sorig 189 méter hosszú, öt méter széles aszfaltburkolatú út épül, mindkét oldalán süllyesztett szegéllyel és egy-egy méter padkával. A Csíkoséri soron – 128 méter hosszú szakaszon – három méterrel kiszélesítik a meglévő burkolatot, az út területén pedig öt kamionparkolót alakítanak ki. A parkoló mellett végig kiemelt szegély, a kiszélesített út mellett süllyesztett szegély épül.
A közbiztonság növelésének érdekében a területen fejlesztik a közvilágítást, és új kamerákat telepítenek. Utóbbiak a városi kamerarendszerhez csatlakoznak, áramellátásuk pedig a helyi hálózatról lesz biztosítva.
A pályázatnak köszönhetően az ipari park teljes területe elérhető lesz optikai földkábellel. A rendszer kiépítésével minden cég számára hozzáférhető lesz a nagy sávszélességű optikai hálózat.
A projekt kivitelezése várhatóan 2019. március 31-ig valósul meg.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr János























