Boruzs Barbara a második helyen áll a bajnoki góllövőlistán
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyulasport NKft.: Hudák D., Szappanos R. 8, Szőke D. 7, Tóth M. 1, Gyepes R. 12, Anderlik A. 4, Boruzs B. 6/5. Csere: Gyetvai D., Ruszkó P., Szegedi Sz., Braun D. és Kertes S. Edző: Riczu Antónia.
A gyulai együttes nem kezdte jól az összecsapást, a hetedik minutumban már a hazaiaknál volt a vezetés. Ahogy azt Máthé Istvántól, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetőjétől megtudtuk, a hátsó szekcióban gyengélkedő vendégek védelme ebben az időszakban átjáróház volt. – Szerencsére a támadó játékuk gólerős volt, így két gólos előnnyel mehettek pihenőre.
A második félidőre mindkét csapat alaposan belehúzott, így mind iramban, mind játékban felpörögtek az események. Ebben a szakaszban sok kiállítás és büntető tarkította a mérkőzést. A fürdővárosiak eredményéhez Hudák Dóra kapusteljesítményére is szükség volt, aki három büntetőt hárított és öt ziccert is megfogott. A mezőnyben Gyepes Rita és Szappanos Réka rafinált találatai érdemelnek említést. A nyolc gólos végeredményhez Boruzs Barbara, Anderlik Andrea és Tóth Mercédesz élvezetes játéka is hozzájárult.
A Gyulasport NKft. ifjúsági csapata jelenleg a tabella negyedik helyén áll, a következő körben pedig az ötödik helyezett Felföldi István SE együttesével vív majd nagy csatát
– Azt láttam a szemekben, amit egy edző szívesen lát játékosaiban, a tüzet és a lángot. A második félidőre fellobbant ez a tűz. Gratulálok a lányoknak, megérdemelten hozták haza a két pontot – nyilatkozta Riczu Antónia.
























