Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 5 haláleset, 12 súlyos és 48 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. szeptember 22. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 5 haláleset, 12 súlyos és 48 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 65 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 12 súlyos és 48 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 171 személyt fogott el, közülük 46 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 98 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 206 személyt állítottak elő, köztük 83 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 18 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 98 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 9 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök 6 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, 2 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)