Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán is kinyíltak „A debreceni ajtók”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2018. szeptember 06. 13:25
Gyulán is kinyíltak „A debreceni ajtók”
A Szabó Magda regénye által inspirált képeket október 3-ig nézhetik meg az érdeklődők

A Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar kamarakórusának előadásával indult A debreceni ajtók című kiállítás megnyitója szeptember 5-én az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A tárlaton köszöntőt mondott Kónya István alpolgármester, Porkoláb Gyöngyi, az EKF Debrecen 2023 Programiroda operatív igazgatója és Seres Géza fotóművész, a tárlat kurátora.

a vendégeket kónya istván köszöntötte

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Miért is lehetett a kiállítást megelőző pályázat témája az ajtó? – tette fel a kérdést köszöntője elején Kónya István. Az ajtó egy ősi szimbólum – mondta, amely egyrészt bezártságot, egyrészt kinyílást, valamikor titkot, valamikor kitárulkozást jelent. Hozzátette, hogy tavaly volt Szabó Magda debreceni születésű író születésének és halálának az évfordulója, ezt tudva már egyértelmű a kezdeményezés.

Az alpolgármester kiemelte, hogy Debrecen és Gyula között kitárult az ajtó, és a kulcsa mindannyiunk zsebében ott van, hiszen 2014 óta testvérvárosi kapcsolat van a települések között.

Porkoláb Gyöngyi Debrecen városának az Európa Kulturális Fővárosa 2023-ra benyújtott pályázatáról beszélt. Kiemelte, hogy a pályázat folyamata azért hosszú, mert nem pusztán arról szól, hogy tele legyen programokkal a város, hanem hangsúlyos az is, hogy a települések felmérjék a társadalmi problémákat, és arra megoldást találjanak a kultúra eszközével.

 

seres géza és porkoláb gyöngyi

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Hozzátette, hogy a program másik fő pillére az volt, hogy a meglévő hagyományokat és tradíciókat újragondolják, és a fiatalok számára más módon is elérhetővé tegyék. Ennek a két gondolatnak a nyomvonala mentén fogalmazódott meg bennük A debreceni ajtók című pályázat – és kiállítás – ötlete is.

A tárlatról Seres Géza beszélt, mint mondta, elsőként profi fotóművészek számára hirdették meg a pályázatot, az eredményeket látva azonban arra jutottak, hogy érdemes volna egy nagyobb közeg számára is megadni a lehetőséget. A kiállítás kurátora kiemelte, hogy Szabó Magda Az ajtó című regénye nagyon sokrétű, hatalmas feladat értelmezni, így teret enged a művészek számára.

Seres Géza beszélt a kiállításon látható képekről, majd megnyitotta a tárlatot. A debreceni ajtók című kiállítást október 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)