Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A pillepárbajokkal fejeződtek be a nemzetközi szeniorverseny küzdelmei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. augusztus 05. 16:00
A pillepárbajokkal fejeződtek be a nemzetközi szeniorverseny küzdelmei
Ötvenkét klub négyszáz versenyzője vetélkedett az elsőségért és a bajnoki címekért

Idén is megrendezték a Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub hagyományos megmérettetését augusztus 3. és 5. között. A 48. Regele Károly Emlékversenyen a rangos díjak mellett a magyar bajnoki címért is úsztak a versenyzők.

Idén is remek versenyt köszönhetünk a szervezőknek

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A háromnapos verseny résztvevői újra a Gyulai Várfürdő 50 méteres nyitott versenymedencéjében vívták meg úszócsatáikat. A hazai szeniorúszás egyik legrangosabb megmérettetésének mezőnyébe az ország minden részéről érkeztek nevezők, az emlékverseny nemzetköziségét a szlovák, román és osztrák klubok részvétele biztosította. A 48. alkalommal összegyűlt mezőnyben ötvenkét klub, több mint négyszáz versenyzője csobbant a medencébe.

A hagyományos versenyszámok mellett idén sem maradtak el a látványos párharcokat nyújtó betétszámok. Izgalmas csatákat hozott a családi és a papa-mama-gyermek váltó, valamint a nagyszülő-szülő-gyermek párbaj is.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A versengést a pillepárbaj küzdelmei zárták, a kétfős váltók kétszer ötvenméteres futamokon úsztak egymás ellen. A különleges betétszám szabályai szerint a futamban az utolsónak beérkező váltó kiesett, azonban egy perc pihenő után a talpon maradó csapatok újabb 2x50 m pillangót teljesítettek mindaddig, amíg csak két pár maradt versenyben.

A pillepárbaj idősebb mezőnyében a Csikány Csilla és Tóth Csaba alkotta csapat nyerte a kupát, megelőzve a gyulai Hegedűs Ágnest és Legeza Lászlót, a bronzérmet Gonda Marina és Bódi Szabolcs kettőse vihette haza. A fiatalok versenyében Felföldi Viktória és Árvai Tamás végzett az aranyérmet érő helyen, a második Venczel Kincső és Kiss Csaba kettőse lett, a harmadik helyen pedig a gyulai Molnár Enikő és Seres László alkotta páros ért célba.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A legjobban teljesítő fürdővárosi úszónak járó elismerést Murnyák Zsuzsanna és Legeza László vehette át, a legjobb Békés megyei versenyzők pedig Miklós Éva és Szabó Balázs lettek. A legeredményesebb női versenyzőnek járó címet Felföldi Viktória és a gyulai Seres László érdemelte ki teljesítményével. A magyar bajnoki érmeket és a szeniorkihívás díjait Regele Piroska és Regele Péter adták át. 

A gyulai pontszerzők: Schrifert Józsefné, Csepeli Pálma, dr. Tóth Ilona, Murnyák Zsuzsa, Fehér Anikó, Fehér Edit és Bagi Csilla, Legeza László, Galyas László, Fodor Mircea, Fekete Tamás, Daka Zsolt, Jámbor Zoltán, Petrovszki Zsombor, Kósa Gábor, Seres László és Fodor Dávid. Családi váltóban a Fodor család (Fodor Dávid, Fodor Anett, Fodor Fruzsina, Fodor Milán Walter) első helyezést ért el.                 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)