Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 40 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. augusztus 02. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 40 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 53 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 12 súlyos és 40 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 161 személyt fogott el, közülük 27 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 103 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 213 személyt állítottak elő, köztük 112 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 105 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 31 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 2 személlyel szemben embercsempészés és 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)