Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Régi mesterségek a Gyulai Végvári Napokon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterMAGAZIN • 2018. július 28. 20:00
Régi mesterségek a Gyulai Végvári Napokon
A gyerekek kedvence a tevegelés és a lúdtollal történő írás

A hetedik alkalommal megrendezett Végvári Napok második napján már reggel 10 órakor elkezdődött a sokadalom a gyulai várkertben. A látogatókat működő kovácsműhely várta, és akinek kedve volt, lúdtollal is írhatott, vagy akár korhű jelmezekbe is bújhatott egy-két fotó erejéig. 

nini, tevék Gyulán:)

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A szülőket serbet és frissítő masszázs várta, de a legkisebbek sem maradtak szórakozás nélkül, hiszen olyan régi mesterségeket próbálhattak ki, mint a fazekasság, a fafaragás vagy a kovácsmesterség. Akik a mai végvári forgatagban megéheztek, azok kenyérlángost, kürtöskalácsot, sült csülköt és töltött káposztát kóstolhattak.

A vár színpadán Czene Ferenc egész délelőtt solymászbemutató tartott. Utána lapunknak elárulta azt, hogy madarai mitől ilyen szófogadóak. 

– Az etetéssel tudjuk irányítani őket. Különböző táplálékmennyiség van megadva, pontosan kiszámolva attól függően, hogy vadászatra vagy bemutatóra készítjük fel éppen a madarakat. Talán a bemutató a legnehezebb, mert akkor elég éhesnek kell lennie ahhoz, hogy a jutalomfalatok tudják motiválni, ám nem szabad annyira éhesnek sem lennie a solyomnak, hogy egy arra járó élő táplálék elvonja a figyelmét a bemutatóról – részletezte lapunknak Czene Ferenc, aki azt is hozzátette, hogy általában a gyerekek a bátrabbak, akik szinte mindig hagyják, hogy a madarak a karjukra szálljanak. 

A mai programok része volt a várban bemutatott tárlatvezetés, valamint a Kerecsényi László Íjászegyesület tagjai putalövészeti bemutatója. A legkisebbek tevegelhettek, majd a Balassi Bandérium előadását nézhették meg a megjelentek.

A szombat eseti program Marót Viki és a Nova kultúrzenekar előadásával zárul. 

 

A gyulai solymász, czene ferenc

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)