részlet a hajnali részegség című darabból
Forrás: szegediszabadteri.hu
Kosztolányi élete végén némaságra kényszerült, gégerákot kapott. Fennmaradtak azonban azok a beszélgetőcédulák, amelyek segítségével kommunikált feleségével, és a kórtermébe fel-felszökő szerelmével, szeretőjével is. Életének utolsó szakasza drámai fordulatokat vett, ebben a megvalósulatlan szerelmi háromszögben. De hogy jutott el idáig, mi az, amiért felfeslett kapcsolata az ő Ilonájával? És mi kényszerítette a költőt, hogy hosszú évek hűségét éppen ekkor adja fel? – áll a darab ismertetőjében.
A Szegedi Szabadtéri Színház előadásának főbb szerepeiben Koltai Róbertet, Kőszegi Ákost és Gubík Ágnest is láthatja a közönség. Az érdeklődők 2900, 2500 és 2000 forintért válthatnak jegyet a darabra.