Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hét együttes lépett fel a XII. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsorán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. KULTÚRA • 2018. június 30. 14:30
Hét együttes lépett fel a XII. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsorán
Pántlikás és kisbokrétás szólisták is ropták a Bürkös zenekar muzsikájára

Pazar környezetben, a gyulai vár és az Almásy-kastély közti rendezvénytéren felállított sokadalmi színpadon mutatkoztak be június 29-én a XII. Országos Gyermektánc Fesztivál részvevői. Repertoárjuk a Kárpát-medence magyar néptánchagyatékába nyújtott betekintést.

hét együttes lépett fel a gálaműsor során

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gálaműsort a békéscsabai Balassi Táncegyüttes utánpótlását biztosító Rábai Táncegyüttes nyitotta meg Mlinár Zsuzsa és Mlinár Péter mérai tánckoreográfiájával, majd a helyiek egyik erőssége, a gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola keretében működő Szélmalom együttes lépett fel a világot jelentő deszkákra Szelezsán Rebeka és Horváth Péter felcsíki táncrendjével.

A távolabbról érkezők közül elsőként a csongrádi Alföld Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja mutatkozott be Balogh Ildikó és Fantoly Gyula bodrogközi táncokból összeállított Csodaköszörű című produkciójával. Fábián Tamás műsorvezető konferálásából megtudtuk, a fellépők háttéregyüttese 1974 óta tevékenykedik, legfiatalabb táncosuk négy esztendős, a legidősebb negyvennégy. Csapatukat a családias hangulat jellemzi, mindenik közös táncalkalom örömöt jelent számukra.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Körös-völgyi Sokadalomra idén az Ifjú Jártató Táncegyüttes is eljött Jászberényből. A fiatalok a helyi Viganó AMI tanulói, s a Jászság Népi Együttes utánpótlását alkotják. Többen közülük részt vettek az országos tanulmányi versenyen, illetve a Fölszállott a páva 2016. évi döntőjében, ahol sikeresen szerepeltek. Művészeti vezetőjük Busai Zsuzsanna és Busai Norbert. A gyulai pódiumon Szűcs Gábor és Szűcsné Urbán Mária györgyfalvi táncát öt pár járta el.

A legtávolabbi vendégek Tordáról, Kolozs megyéből indultak útnak. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Kincsünk tánccsoportja ennek ellenére rábaközit prezentált a gyulai nézőközönségnek.

Erdélyi néptánckincset elevenített viszont fel a békéscsabai Hétpróbás Néptánciskola Ötpróbás csoportja. A 6. és 7. osztályosok két éve dolgoznak a jelenlegi felállásban, hetente két alkalommal találkoznak. Vajdaszentiványi táncukat Hegedűsné Farkas Lilla és Mlinár Pál tanította be.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A közösségformáló rendezvényen a gyermek néptáncosok 13. országos vetélkedőjének dél-alföldi országos döntőseit is megismerhette a publikum. A megmérettetést hét évnyi szünet után rendezték meg idén, ahol a legjobbnak bizonyult legények Kisbokrétás, a legtöbb pontszámot begyűjtő leányok pedig Pántlikás címet kaptak. A sokadalmi színpadon a szarvasi Máté Szabinát (kísérte Oláh Márkó) és Kozsuch Mihályt, a mezőberényi Szabó Dorkát (kísérte Hajzer Sándor) és a kiskunmajsai Rimóczi Hunort tapsolhatta meg a közönség.

Megmutatta erejét a Berény Táncegyüttes utánpótláscsapata, a „Leg a Láb” AMI színeit képviselő Kis-Berényke is. Verbunkálás és táncmulatság a Bodrogközből című műsorszámukat Borgula Benedetta és Balogh Dávid Attila állította színpadra.

Az est befejezésében három együttest láthatott újra a kitartó nagyérdemű: a Rábai együttes bökönyi táncokkal (betanította: Vaszkóné Mochnács Renáta és Vaszkó János), az Alföld ifjúsági csoportja egy gyimesi játékkal, az Ifjú Jártató pedig kalocsaival búcsúzott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)