A Gyula Open két döntőse
Forrás: Huntennis.hu
A több kontinens fiatal ütőkirályát is a soraiban tudó mezőnyben a hazai teniszcsalád kiemelkedő tagjai is a salakra léptek. A magyar ranglista harmadik helyén álló Piros Zsombor mellett Valkusz Máté is harcba szállt a trófeáért. A Zalaegerszegen két ITF-győzelmet is begyűjtő budapesti játékos a torna egyik titkos esélyesként érkezett a fürdővárosba.
A hatodik kiemeltként teniszező Valkusz Máté ennek megfelelően tört utat magának a döntőig, ahol az osztrák Lenny Hampel állta útját. Ahogy azt a Magyar Tenisz Szövetség honlapján olvashatjuk, a mindössze tizenkilenc éves magyar versenyző eddigi profi karrierje legnagyobb tornagyőzelmére készült.
A Kuhárszky Zoltán volt Davis Kupa-kapitány által felkészített hazai ász kiválóan kezdte a döntőt, hiszen egy hihetetlenül izgalmas első szettet tudott ütögetni osztrák vetélytársa ellen, ám végül feladni kényszerült a mindent eldöntő párharcot. A nagyon izgalmas első szett elvesztését követően a másodikban már a teste nem tudta kiszolgálni a játékát – írja a Huntennis.hu.
Forrás: Huntennis.hu
Párosban az ausztrál teniszszurkolók örülhettek, hiszen Dane Propoggi és Scott Poudziunas párosa 6-4, 6-1 arányban múlta felül a svéd Andre Grasson–Fred Simonsson-párost.
Az idei Gyula Open azonban nemcsak a jövő csillagairól szólt, hiszen a hétfői játéknapon a klub két új teniszpályáját is átadták. A „várvárosi” adogatásokon egy egykori legenda is tiszteletét tette: Richard Krajicek az 1996-os wimbledoni Grand Slam teniszbajnokság győztese a holland csapat edzőjeként érkezett a gyulai salakra.
A tenisz szerelmesei nem maradnak verseny nélkül, hiszen a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport június 22. és 24. között rendezi meg Wilson Fehér Sport Buda Open elnevezésű amatőr-teniszversenyét.
Forrás: Huntennis.hu