Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 3 haláleset, 40 súlyos és 80 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. június 18. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 3 haláleset, 40 súlyos és 80 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 123 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 40 súlyos és 80 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 533 személyt fogott el, közülük 112 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 351 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 602 személyt állítottak elő, köztük 247 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 57 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 428 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök 10 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 6 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 2 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)