Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Legyen levendulád!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2018. június 13. 13:25
Legyen levendulád!
Szedd magad! akciót hirdetett a Hangya Szövetkezet

Levendulaszedési napot tart a Hangya Szövetkezetet június 16-án és 17-én Szanazugban. A szedd magad! akcióban a látogatók gyűjthetnek egy-egy csokorral a lila színű virágból.

Ahogy azt Serfőzőné Baracsi Márta, a szövetkezet elnöke elmondta, a csaknem tíz évvel ezelőtt létrehozott közösség jelenleg százötven fővel működik. A szövetkezet első alkalommal szervez virágszedést.

– A Tihanyból beszerzett levendulatövek gyönyörű látványt nyújtanak, a látogatók egy közel ezer négyzetméteres területen válogathatnak.

A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy a cserjék védelmében csak megfelelő eszközzel végezzék a virágok szedését, a levendulák kézi vagy nem megfelelő eszközzel végzett aratása tilos.

– Mindenkit szeretettel várunk Szanazugban június 16-án és 17-én 14 órától 18 óráig.

A részletekről érdeklődni a 06-20/805-4455-ös telefonszámon lehet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)