Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Foci, ugrálóvár és táncbemutató várta a gyerekeket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. június 09. 13:15
Foci, ugrálóvár és táncbemutató várta a gyerekeket
Családi napot tartottak a törökzugi óvodában

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Gyereknapot tartottak június 9-én a törökzugi óvodában. A családi eseményen büfével, arcfestéssel, csillámtetoválással és táncos mulatsággal szórakoztatták a legkisebbeket és szüleiket.

Budai-Szűcs Éva, a tagintézmény vezetője lapunknak elmondta, hogy hosszú évek óta hagyomány az óvodában a gyermeknapi sokadalom megrendezése. 
 
– A rendezvényre elhívtuk a rendőröket és a tűzoltókat is, akik bemutatták a munkájukat az ovisoknak. A kicsik év közben táncos foglalkozásokon vehettek részt, a gyereknapon azt is megmutathatták, hogy mit tanultak – emelte ki.
 
A legkisebbek táncos produkciója után a Körös néptáncegyüttes táncosai léptek fel, majd közös bemelegítéssel indult a játékos délelőtt. Az óvodában focival, ugrálóvárral és rengeteg közös játékkal várták a kicsiket egész nap.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)