Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hatalmas tortával, közös tánccal és vattacukorral ünnepelték a gyereknapot Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. május 28. 11:00
Hatalmas tortával, közös tánccal és vattacukorral ünnepelték a gyereknapot Gyulán
Május utolsó vasárnapján a Ghymes zenekar húzta a talpalávalót

A Göndöcs-kertben tartották a városi gyereknapot május 27-én. Az apróságok ugrálóvárban tombolhattak, de akár a helyszínen kiállított rendőr-, tűzoltó- vagy szemetesautóba is bekukkanthattak a különleges napon.

Tortával koronázták meg a városi gyereknapot

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A rendezvény idén is a vadmotorosok” felvonulásával kezdődött, a kétkerekűt hajtó gyerekek a várkerttől egészen a Göndöcs-kertig suhanhattak. 15 órakor táncos műsor vette kezdetét, amely egy flashmobbal indult Bajóné Aradszky Anett szervezésében. Gyula Város Egyesített Óvodának óvodapedagógusa kérdésünkre elmondta: most először szerveztek hasonlót a gyereknapra, de minden bizonnyal nem utoljára. 
 
– A táncos flashmobba a szülőket és a gyerekeket is bevontuk, és nagy örömünkre olyanok is csatlakoztak, akik látogatóként voltak a helyszínen. Tánclépésben haladtunk el a színpadhoz, ahol a Béke sugárúti óvodás gyerekek és szülők együtt adták elő a zenés koreográfiánkat. Külön öröm, hogy  a műsorba lelkes anyukák mellett apukák is beszálltak. Még gitárt is hoztak az előadáshoz, így lett az egész nagyon családias hangulatú – részletezte a program megálmodója.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az előadás mellett a Bábika játszóház szórakoztatta a legkisebbeket, akik különböző lányos és fiús kézművesjátékokat, hangszereket készíthettek. A játszóház csapata a téren ügyességi játékokat is bemutatott, amelyeket bárki kipróbálhatott. Az energiák újratöltésére is gondoltak a szervezők, így a gasztrokínálatból nem maradhatott ki a kürtöskalács, a vattacukor és a törökmogyoró sem.
 
Délután a Calliope színjátszó kör is fellépett A varázslókirály című darabjával, majd a Hahota Gyermekszínház elevenítette fel Ludas Matyi történetét. Délután öt órától a Ghymes zenekar adott koncertet, 18 órakor pedig felvágták az óriás tortát, amelyből az összes gyereknek és felnőttnek jutott egy-egy szelet.
 
 
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 
 
 

 

 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)