Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét Gyulára látogatnak a Böjte-gyerekek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. május 25. 16:00
Ismét Gyulára látogatnak a Böjte-gyerekek
A fiatalok kirándulását gyulai vállalkozások és magánszemélyek finanszírozzák

Napra pontosan egy évvel azután, hogy Gyulára látogattak a Böjte Csaba nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonának lakói, a gyerekek ismét a fürdővárosba látogatnak május 26-án.

képünk a tavalyi kiránduláson készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A különleges gyermeknapi programot azért ismétlik meg a szervezők idén is, hogy felhívják a figyelmet az esélyegyenlőség megteremtésére és a nehéz körülmények között élő fiatalok megsegítésére. A kirándulást gyulai vállalkozások és magánszemélyek finanszírozzák, így a gyermekotthonnak semmilyen költséggel sem jár az utazás.

A gyermekek a délelőtti órákban érkeznek az Almásy-kastélyhoz, ahol Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő igazgatója, ifj. Bozó András, az Aqua Hotel képviselője, Bagosi Sándor, a Dig-Build Kft. ügyvezetője, valamint Mikus Éva köszöntik őket. A fiatalokat Gáspár Mária, az otthon hivatásos nevelőszülője kíséri.

Az idelátogató gyerekek a kastély után látogatást tesznek a várban is, majd ebéd után a fürdőben töltik a nap hátralévő részét.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)